A gyilkos azbesztbe belehalt György Zsolt özvegye könnyek között mesélt a Borsnak arról, hogy a kisfia állapota is egyre rosszabb.
Férje halála után is folytatja elkeseredett küzdelmét az állammal Sándor Judit. Az asszony egy éve vesztette el férjét, amit máig képtelen feldolgozni. Az azbesztózis, a rosszindulatú mellhártydaganat 38 évesen vitte el a férjét, akinek szervezetében 25 évig lappangott a gyilkos kór. Az állam vitatja, hogy a selypi cementgyárból a szél kivihette a gyilkos azbesztet. A nő viszont hisz abban, hogy megnyerheti a pert, amit indított.
– Egyre kilátástalanabb, ahogy megy az idő. Az egyik volt gyárvezető szerint a cementazbeszt olyan súlyú, hogy nem tudja kivinni a szél, de laikusként is úgy gondolom, előbb-utóbb kiszárítja a nap és porrá alakul, amit így már be lehet lélegezni. A férjem sosem járt a gyárban, de ott játszott gyerekként méterekre az üzemtől – mondja Judit. A Fővárosi Törvényszékre tanúként idézték a gyár egykori vezetőit, beszámolóikat hallgatva előtört a sírás az asszonyból.
Férje halála óta Judit el tudott költözni a gyár közeléből, Hatvan mellett élnek egy szerény albérletben nyolcéves, súlyos beteg kisfiával. Ricsi SMA–2-es típusú izomsorvadásban szenved, 14 éves korára feladhatják a légzést segítő izmai.
– Az orvosok szerint Ricsi megörökölte a kórt az apjától. Amikor megfogant, Zsolt már halálos beteg volt, de akkor erről még nem tudtunk. Folyamatosan romlik a kisfiam állapota, ülni tud még, de járni már egyáltalán nem, két embert kíván az ellátása – folytatta az asszony.
Tragikus statisztika
A selypi gyárban cement előállításához évtizedeken át azbesztet használtak, amit később betiltottak. Az első betegek 1985 körül észlelték panaszaikat, 50-100 ember betegedhetett meg a dolgozók közül.
Az egykor több munkát is egyszerre vállaló özvegy mára állás nélkül maradt, és fia gyógyíttatása havi 50-60 ezer forintot is felemészt. Most korrekciós műtétre volna szüksége.
– Amit Isten elvett tőle, azt szellemileg visszaadta neki, rendkívül okos gyerek, egy angyal. És mindene a legó. Inkább nem eszek, de a legót akkor is megveszem neki – így az édesanya.
