Aktuális

Ilyen is van: Raboknak tart jógát Panni

Bors

Létrehozva: 2016.02.14.

Kevés fogalom áll olyan távol egymástól, mint a börtön, meg a jóga. Bakonyi Panni azonban gondolt egy nagyot és összehozta a kettőt.

Elképesztô Bakonyi Panniról első ránézésre senki nem gondolná a buszon, hogy éppen a börtönbe tart.
– Tavaly augusztusban volt az első óra. Kíváncsiságból vágtam bele. Szerettem volna megtudni, hogy a jóga és a természetes mozgások ilyen környezetben milyen hatást tudnak kiváltani – idézi fel a kezdeteket a lány.  Panni bevallja: a résztvevők először szkeptikusan fogadták.

– Vártak és érdeklődőek voltak, viszont a jógával kapcsolatban nagyon sok előítéletük volt. Lányos, béna dolognak nevezték, mindezt úgy, hogy sosem próbálta egyikük sem, csak hallomásból ítélték meg. Amint megtapasztalták, hogy ez az egész fizikailag tud valamit adni nekik, érdeklődőek lettek, elkezdtek egyre pontosabban gyakorolni. A 3–4. óra környékén kezdtek már valóban jógázni, nem csak tornázni – meséli az oktató.

Panni szerint nem probléma a rabok számára, hogy nem férfi, hanem egy nő oktatja őket. – Nem rivalizálnak velem, oktató és jógagyakorló kapcsolat van közöttünk. Azt mondták, az órák után bent, a lelkükben könnyebb, és nem szeretnének agresszívak lenni. Mi ez, ha nem kitárulkozás egy olyan világban, ahol elsődleges eszköznek az erőt tekintik? – kérdezi Panni.

A lány elképzelhetőnek tartja, hogy szabadulásuk után is járjanak hozzá jógázni. – Volt már erről szó néhányukkal. Nagy öröm számomra az is, hogy más intézmények is érdeklődőek a projekt iránt. Az Egyesült Államokban elterjedt szokás a börtönjógarendszer, szuper eredményeik vannak, melyeket egyelőre kicsiben, ez a magyar projekt is fel tud mutatni – büszkélkedik Panni. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195528_auto_resized.jpg
origo.hu

Erős széllel jönnek a zivatarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715070620
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194595_auto_resized.jpg
ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195713_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rengeteg dokumentum és hanganyag került lapunkhoz Karácsony kampányával kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715070620
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715070620
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715070620
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715070620
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?