Holttest a pincében: így derült ki Sándor szörnyű titka

pince
PUBLIKÁLÁS: 2016. február 01. 04:20
Házuk pincéjében helyezte – két kanapé között a földön – örök nyugalomra édesanyját egy férfi. A szomszédoknak az lett gyanús, hogy Kati nénit már két éve nem látták.
G. J.

Valósággal sokkolta a Dunakilitiben élőket, hogy a József Attila utcában egy idős asszony mumifikálódott holttestére bukkantak a pincében. Szakértők szerint az asszony legalább két éve ott volt már.

A Kisalföld értesülései szerint az asszony maradványait a pincében, két kanapé között a földön találták meg.

– Szegény Kati néni nem ilyen véget érdemelt volna – csóválta a fejét az egyik helybéli. 

A néninek három gyermeke volt, kettő lánya már férjhez ment és elköltözött, így a fiával, L. Sándorral élt. A férfi dolgozott külföldön is, illetve a környékbeli üzemekben. Az idős asszonyt azonban az utóbbi időben nem látták a szomszédok, sem az utcán, de még a saját udvarukban sem, ezért egyikük kérdőre vonta a fiát. Sándor nem tudott megnyugtató választ adni, ezért értesítették a rendőröket. Így derült ki Sándor súlyos titka, hogy anyukája már rég halott, és temetés nélkül a saját pincéjükben tárolta földi maradványait.

– Talán azért nem szólt a hatóságoknak, mert jól jött az anyja nyugdíja – találgatott a család egyik ismerőse.

– Az viszont tény, hogy az utóbbi hónapokban ablakokat cseréltek, és felújításokat vé­geztek a házon.

A Bors megkereste Sándort, aki sokáig nem akart kijönni a csengőszóra, végül az ablakon át közölte, hogy semmit nem szeretne mondani a dologról. Úgy tudjuk, a településen ferde szemmel néznek rá, és azóta ki sem tette a lábát a házból. 

A rendőrség megerősítette, hogy valóban elhunyt egy idős asszony Dunakilitin, a maradványait felboncolták. Idegenkezűségnek nem volt nyoma, vagyis az asszony természetes halállal halt meg. Ilyenkor az az eljárás, hogy a hamvakat visszaadják a családnak, ha igényt tartanak rá. Azt egyelőre nem tudni, hogy Kati néninek végül lesz-e méltó temetése.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.