Harsányi Gábor elaludt, és áthajtott rajta a vonat

sínek
PUBLIKÁLÁS: 2016. február 05. 19:30
Csodával határos módon hajszála sem görbült annak a férfinak, akin áthajtott egy gyorsvonat Pécsen.
FG

Évek óta nem voltam templomban, de most járni fogok – mondja Harsányi Gábor, aki szerint a mindenható ezzel akarja jelezni neki, hogy fel kell hagynia eddigi életvitelével. – Eszembe sem jutna, hogy a sínek közé vessem magam – mondja Gábor, aki szerint hiába kilátástalan az élete, ennyire azért nincs elkeseredve. – Azt tervezem, hogy leszokom az italról, ezért fél évre befekszem elvonóra, és utána külföldön szeretnék dolgozni.

A 42 éves férfi két és fél éve él az utcán. Gépkocsivezetőként dolgozott, de elvesztette az állását, azóta hajléktalan.

– Nem voltam részeg, inkább fáradt lehettem, a barátommal megittunk négy liter bort majd a kocsmában fröccsöztünk és egy-két rövidet ittunk. Itt elszakadt a  film, utána csak arra emlékszem, hogy a mentősök a kórházban kiemelnek a mentőből – mondta a Borsnak Harsányi Gábor.

– Semmi bajom, mindössze a karomon egy injekciós tű nyoma jelzi, hogy kórházban voltam. Kedden este a Pécsről Villányba tartó gyorsvonat haladt át fölötte. A mozdonyvezető már későn látta meg férfit, a vészfékezés ellenére sem tudott idejében megállni. A szerelvény átrobogott a férfi fölött, és csak méterekkel utána állt meg. A vezető értesítette a mentőket és a rendőrséget is, akik a békésen szunyókáló férfit beemelték a mentőautóba és a sürgősségi ügyeletre szállították. Gábornak nincs sérülése, a vonat vezetőjének ijedtségén túl csak az utasok mérgelődtek, hogy a férfi miatt félórás késéssel indult tovább a szerelvény. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.