Aktuális

Csúnyán beégett a szexi erőemelő lány – videó

Bors

Létrehozva: 2016.02.11.

Éppen 155 kilót próbált meg felhúzni, amikor valami olyasmi is kikívánkozott belőle, aminek nem feltételenül kellett volna.

„Blondbeautybri” az Instagramon már igencsak híres, mivel nem csak egy szexi, hanem egy igencsak erős nőről van szó. Most azonban az internet egyik új szenzációja lett, ugyanis az amerikai lány legutóbbi versenyén 155 kilogrammot próbált meg felhúzni.


A szőkeség szó szerint mindent kiadott magából, ugyanis gyakorlata közben béltartalmát is a világra szabadította, pontosan az egyik bíró lába elé. 

A videó azóta világhódító útra indult, és mindenki egy emberként kacag a kissé kínos mutatványon. Ám a lány egyáltalán nincs zavarban a történtek miatt.

 

A photo posted by @blondebeautybri on


– Nem szégyellem a történteket, sőt, igazából büszke is vagyok magamra, hogy a hányás után nem adtam fel, ahogy a legtöbb erőemelő. Sokan mondogatják, hogy undorító vagyok, és igen, valóban nem volt túl étvágygerjesztő a sztori, de a nap végére mégis csak elmondhatom, hogy az utolsó felhúzógyakorlatom 155 kilóval sikeres volt. Azok, akik nem értik, miről szól az erőemelés, és az, hogy nap mint nap keményen edzünk és átlépjük a saját testünk határait. – írta később a szöszi Instagramján.

 

A photo posted by @blondebeautybri on


Bánatára azonban a versenyen a győzelemhez még a becsúszott róka sem volt elég a győzelemhez, de Blondbeautybri esetében az ezüstérem is szépen csillogott.

 

A photo posted by @blondebeautybri on

 

 

A photo posted by @blondebeautybri on

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714975814
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189108_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714975814
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat