"A párom majdnem lekéste a gyerek születését, mert a szomszéddal szexelt"

gyerekszülés
PUBLIKÁLÁS: 2016. február 04. 20:00
Tasha már terhes volt, amikor barátja elkezdte csalni. Hogy lehetett ennyire érzéketlen? - teszi fel a teljesen jogos kérdést a most már öt éves kislány édesanyja.
Bors

“Nem tudom elhinni, hogy amíg én a kórházban voltam, ő más nővel hált. Akár a saját gyerekünk születését is elmulaszthatta volna emiatt. Hogy lehetett ennyire érzéketlen?” - fakadt ki a Sun című bulvárlapnak egy 23 éves angliai anya.

Tasha és Adam mindössze hat hete voltak együtt, amikor a nő teherbe esett. Mondta párjának, hogy akár egyedül, akár vele, de ő megtartja a babát. A férfi nem hagyta el, sőt! Egyre keményebben dolgozott a melóban, hogy elegendő pénzt tudjanak megtakarítani.

Össze is költöztek és szépen elkezdték tervezni azt az életet, amit a szülés után, már hármasban szeretnének élni.

De Tasha érezte, hogy valami nem stimmel a kapcsolatukkal.

“Egyik nap összefutottunk pár barátunkkal a városban. Az egyik lány egyből Adam nyakába ugrott, lábait pedig a teste köré kulcsolta. Teljesen kiakadtam, mondtam a csajnak, hogy egyébként én vagyok Adam terhes barátnője. Azonnal bocsánatot kért, Adam pedig azt mondta, ez a nő mindenkivel ilyen közvetlen. Hittem neki, aztán annyiban is hagytam a dolgot.”

A következő héten jött az újabb sokk: Tasha egy üres óvszeres csomagot talált, de abból is kimagyarázta magát.

“Megesküdött a születendő gyermekünk életére, hogy nem csal meg. Hinni akartam neki és bemagyaráztam magamnak, hogy csak a terhességem miatt vagyok paranoiás.”

“Egy nappal a szülés előtt közölte, átmegy az anyjához aludni, jobb is lesz nekem, ha most inkább egyedül vagyok. Felhívtam az anyját, amikor elkezdődtek a fájásaim, de nem volt ott. A telefont sem vette fel. Rettenetesen ideges voltam, mert a közös gyerekünk úton volt, Adam viszont sehol. Három órával később jelent meg a kórházban. Legalább ott volt, mikor Nevaeh megszületett...” - mondja nem minden irónia nélkül Tasha. 

Aztán megint lelépett és megígérte, hogy másnap visszatér, de persze sehol sem volt. Két nappal később közölte, hogy annyira kiborult lánya születésétől, hogy azóta a haverokkal piált.

Három évig aztán elvoltak valahogy, de jött egy üzenet a Facebookon. Tashának valahogy ugyanis feldobta Adam egyik régi üzenetét az oldal, amiből minden múltbéli szemétség kiderült.

A legsokkolóbb nem is az volt, hogy a terhessége alatt egy szomszéd nővel csalta, hanem hogy a nő azt írta, őt is felcsinálta. Aztán kiderült, hogy az a baba nem Adamé, de Tasha természetesen azonnal kirúgta a beteges hazudozó férfit. 

Nevaeh ma már öt éves és édesanyja úgy is nagyon boldog vele, hogy Adam óta szingli. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.