Szinte elképzelni is szörnyű, ami két hónap leforgása alatt a debreceni Szent József Gimnáziumban történt. Ezalatt a rövid idő alatt az iskola két diákja is öngyilkos lett: novemberben egy fiú, míg januárban egy addig életvidám, 16 éves lány, Viktória végzett magával:
– Teljesen sokkolt mindenkit az öngyilkosság híre, nem gondoltuk volna, ugyanis Viki nagyon boldog családban élt – mondja a lány egyik ismerőse. – Ő maga is vidám, kedves és segítőkész volt mindenkivel, barátai imádták, a családja pedig kimondottan összetartó. A testvéreivel és a szüleivel is nagyon szerették egymást – mondja a neve elhallgatását kérő ismerős, aki hozzáteszi: úgy tudja, nem is a családi vagy iskolai gondok, hanem egy szerelmi csalódás okozta a tragédiát.
– Úgy tudom, elvesztette a szerelmét. Még mindig nem hisszük el, hiszen a szülei odafigyeltek rá, jó kapcsolatban voltak, így tudták, hogy gondjai vannak. Jártak pszichológusnál, hogy segítsenek neki. Tényleg mindent megtettek érte – mondja szomorúan. Az iskolában nem tapasztaltak semmi rendkívülit. Vikit nem látták depressziósnak, tanulmányi eredményei is jók voltak. A szörnyűségek után szülői értekezletet hívtak össze.
– Az intézményben a felekezeti lelkigondozás mellett iskolapszichológus is segíti a diákok problémáinak megoldását – mondta a Dehírnek Bódis Zoltán igazgató. A középiskolában már az első öngyilkosság után elkezdték az iskolai krízishelyzet kezelését, jelenleg egy debreceni civil alapítvánnyal dolgoznak ki egy olyan programot, amelybe a szülőket és a diákokat is bevonják, hogy lássák, hol van szükségük több segítségre a diákoknak.
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.