Orbán influenzásan keveset dolgozik­

influenza
PUBLIKÁLÁS: 2016. január 16. 08:30
Betegen is dolgozik Or­bán Viktor miniszterelnök, csak kevesebbet – közölte a kormányfő sajtósa.
Bors

A hír előzménye, hogy csak egy órán keresztül tartott a kormány szerdai ülése, mivel Orbán influenzás lett, így a Fidesz választmányi ülésére sem tud elmenni – ezt közölte a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető Ha­vasi Bertalan.

A kijelentésben látszólag semmi szokatlan nincs, hiszen a felnőtt emberek legnagyobb része egy évben egyszer legalább náthás vagy influenzás. Csakhogy Orbán betegségeiről eddig szinte semmit nem tudott a közvélemény, az egészségi állapotáról szóló információkat szigorúan visszatartották.

A Bors kormányzati körökből úgy értesült: a kormányfő a mai napig évente kétszer esik át teljes körű orvosi vizsgálaton. A kormány más tagjaitól eltérően azonban nem az Állami Egészségügyi Központ szolgáltatásait, hanem a Sportkórházét veszi igénybe. Odafigyel az egészségére: nem dohányzik és hetente edzést is tart magának, egyedül.

Azonban több alkalommal is látszottak a kimerülés tünetei a kormányfőn. A múlt heti Orbán– Cameron találkozón például szembeötlő volt a különbség a magyar és a brit miniszterelnök állapota között. Míg David Ca­meron tele volt energiával, Orbán fáradtnak, nyúzottnak tűnt. Amikor az egyik külföldi újságíró angolul kérdezte, kis gondolkodás után angolul azt felelte: a kérdés komplikáltsága miatt in­kább magyarul válaszol. Egy Orbán-műtétről biztosan tudunk: 2013-ban egy sportsérülés miatt térdope­rációt hajtottak végre a miniszterelnökön, utána pedig a trombózisveszély miatt tíz napig injekciózták a hasfalát.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.