Megszökött az igazi Hannibal Lecter

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2016. január 28. 11:30
Az egy kaliforniai börtönből kitört rab olyan gonosz lelkű, mint a Bárányok hallgatnak című filmből ismert Hannibal Lecter.
Bors

Így fogalmazott az ügyében eljáró ügyész, Heather Brown. Huszszein Nayeri szörnyű bűnöket követett el. „Kifinomult, hihetetlenül erőszakos és ravasz, kifejezetten ördögi természete van” – mondta róla az ügyész.

Úgy sejtik, ő lehetett a szigorúan őrzött Santa Ana-i börtönben végrehajtott szökés értelmi szerzője, amelyben két másik rendkívül veszélyes bűnözőtársa is részt vett. A rabok elvágták a rácsokat, és a tetőn át kereket oldottak. Mire tizenhat órával később az őröknek leesett, mi történt, már árkon-bokron túl jártak.

A 37 éves Nayeri azért került börtönbe, mert elrabolta haragosát és annak barátnőjét, majd kihalt, sivatagi területre hurcolta őket. Ott minden elképzelhető módon, például lángszóróval kínozta őket, végül levágta a férfi hímtagját. Először Iránba menekült, de végül Csehországban 2014-ben elkapták.

A másik két rabot, a 20 éves Jonathan Tieut gyilkosságért zárták be, míg a 43 éves Bac Doungot gyilkossági kísérlettel vádolják. A nyomravezetőnek 200 ezer dolláros (58 millió forint) jutalmat ajánlottak föl.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.