A nyilvánosság segítségét kérte olvasónk, aki szerint egy felháborító történet érintettje egy budapesti rendőr. A bennfentes megjelölte, mely kapitányság dolgozója zaklatta kolléganőjét, ám a szereplők kilétét nem fedte fel, és az események pontos időpontját sem közölte. Informátorunk szerint a kapitányság közrendvédelmi állományában dolgozik a rendőr, aki a kolléganőjét akarta szexre kényszeríteni.
„A lány nem sejtette, hogy a férfi fejében milyen gondolatok forognak, felment a lakására, ami körülbelül kétszáz méterre található a kapitányságtól. A rendőr kulcsra zárta az ajtót, rá akarta venni, hogy szexuális kapcsolatot létesítsen vele. A lány erre nem volt hajlandó, kérte a férfit, hogy nyissa ki az ajtót, mert el akar menni” – közölte forrásunk, aki arról nem ír, hogy történt-e dulakodás, vagy tanúsított-e a férfi egyéb, kényszerítésre utaló magatartást.
Mindenesetre informátorunk szerint a hölgy jelentette az esetet a feletteseinek, köztük a kapitányságvezetőnek és a közrendvédelmi osztályvezetőnek is, következménye azonban nem lett az esetnek, a rendőr ellen nem indult belső vizsgálat, a mai napig szolgálatot teljesít. Ugyanakkor – állítja olvasónk – egy másik rendőr feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen.
Az esettel kapcsolatban megkerestük a Budapesti Rendőr-főkapitányságot. Válaszlevelükben ezt írták: „tájékoztatom, hogy az említett ügyben a válaszadás az eljáró ügyészség hatáskörébe tartozik”. Ezután a Központi Nyomozó Főügyészséghez fordultunk:
– A megjelölt adatok alapján nem sikerült az eljárást azonosítani – közölte Simon Richárd helyettes ügyészségi szóvivő, aki szerint így nem erősíthető meg, de nem is cáfolható egyértelműen, hogy a leírt esettel kapcsolatban eljárás indult.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.