A férfi Betti nevű spánieljét, felesége kórházba szállításakor néhány napra egy Pécs melletti faluban, Pellérden rokonainál helyezte el. A kutya innen szökött meg, pont akkor, amikor felesége elhunyt. Ismerősök, barátok siettek a férj segítségére. Teleplakátozták az utcákat Betti képével, kérdezgették az embereket, hogy nem látták-e, és megosztották az eltűnt kutya hírét az internetes kutyakereső fórumokon is.
Betti két nap alatt bejutott Pécsre, majd négy napig bolyongott a városban mire megérkezett a Baranya Megyei Kórház parkjába, és leült annál az épületnél, ahol az asszony elhunyt. A kutya megérezte, hogy beteg gazdája meghalt, ezért ment a kórházhoz gyászolni. Onnan nem mozdult két napig. Betti sosem távolodott el lakásának környékéről, amely nagyjából öt kilométerre van a kórháztól, így nem ismerte a környéket. A férjet a kilencedik napon egy idős hölgy hívta fel, hogy megvan Betti, de nem tudja megfogni, ezért követi. A kutya pont az otthona ajtaja előtt állt meg. A nagy kaland után az állatorvos azt mondta, hogy a spániel csodával határos módon élhette csak túl az utat, annyira le volt gyengülve.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.