Évforduló: így hányta le Bush a japán miniszterelnököt

ciki
PUBLIKÁLÁS: 2016. január 10. 08:30
Bár nem kerül arany betűkkel történelemkönyvekbe, az interneten megemlékeztek róla: a héten volt 24 éve, amikor George H.W. Bush Mijazava Kiicsi ölébe rókázott. 
Bors

Az idősebb Bush 1992. január 2-án, ázsiai körútjának utolsó állomásán a japán miniszterelnök vacsoravendége volt.

Az asztalt népes küldöttség ülte körül, az amerikai elnök természetesen Mijazava Kiicsi jobbján kapott helyet. A barátságos, diplomatikus csevegés közben egyszer csak Bush a partneréhez fordult: 

– Megbocsát egy pillanatra? – majd leplezetlen sietséggel felkereste a vécét. 

Miután visszatért, azt hitte, nem kerül több kínos helyzetbe a gyomorgörcse miatt, de tévedett: rosszulléte csak fokozódott, egészen addig, míg feje előrecsuklott és váratlanul a japán kormányfő ölébe hanyatlott, ahol kiadta magából gyomrának tartalmát. 

Egy szempillantás alatt felfordulás támadt a teremben, felesége, Barbara Bush felpattant székéből, a titkosszolgálat vezetőjé átugrott az asztalon. Közös erővel hamarosan talpra állították az elnököt, aki remegő kézzel ugyan, de győzelmi jelet mutatott, jelezve, hogy már jól van. 

A jelenetet az ABC bemutatta híradójában, és természetesen a világ minden televíziója átvette, ami nem tett jót az elnökségért újrainduló 67 éves politikus karrierjének. 
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.