Elsőfokú riasztás van érvényben az ónos eső miatt

ónos eső
PUBLIKÁLÁS: 2016. január 05. 16:15
Késő délutántól, estétől több megyében készülni kell a tartós ónos esőre, de már most is néhány nyugati és dél-nyugati megyében elsőfokú riasztást adtak ki.
Bors/MTI

Az Országos Meteorológiai Szolgálat kedd éjfélig szóló veszélyjelzése szerint citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetés van érvényben Békés, Csongrád, Fejér, Vas és Veszprém megyében. Baranya, Bács-Kiskun, Somogy, Tolna és Zala megyében viszont narancssárga, vagyis másodfokú a figyelmeztetés. Ezeken a területeken több órás ónos eső várható.

Azt írták: kedd délután a helyenkénti hószállingózás mellett, főként a Dél-Alföldön ónos szitálásra is számítani lehet. Késő délután délnyugat felől kiterjedtebb csapadék érkezik, jellemzően ónos eső. A Dunántúl déli felén, illetve Bács-Kiskun megyében szerda hajnalig 1-5 milliméternyi, főként Somogy megye déli részén és Baranya megyében akár ennél is több ónos eső is lehullhat. A csapadék a Balaton térségében az ónos eső mellett már inkább fagyott eső, illetve az északabbi tájakon (Dunántúli-középhegység, Pest megye) hó formában várható, néhány centiméter friss hóval.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) közleményében azt írta: kedden délelőtt a közúti közlekedés zavartalanul folyt, a kötöttpályás közlekedésben hóhelyzettel összefüggő fennakadások, késések nem voltak. Az autópályák és a főutak burkolata nagyrészt sónedves volt, de Füzesabonytól keletre - az M3-as autópályán, és az M30-as, M35-ös utakon - előfordultak hókásás szakaszok. A közútkezelő tájékoztatása szerint a téli tisztántartási munkálatokban összesen százhatvankét gépjármű vesz részt, Budapesten hetvennyolc kocsival tisztítják, jégmentesítik az utakat - tették hozzá.

A OKF azt kéri: csak a téli időjárásra megfelelően felkészített gépjárművel induljanak útnak. "Ilyenkor nélkülözhetetlen kellék a téli gumi, a hólánc, a feltöltött mobiltelefon, a láthatósági mellény, valamint a GPS vagy a térkép" - sorolták, hozzátéve: fontos továbbá ellenőrizni a fényszórók működőképességét és az üzemanyag mennyiségét.

Az időjárási előrejelzéseket követni lehet az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján a http://met.hu/ címen. Az aktuális útviszonyokról a Magyar Közút információs portálján, a http://utinform.hu oldalon lehet tájékozódni. Kérik, hogy kövessék a katasztrófavédelem közleményeit, figyeljék a katasztrófavédelem Facebook- oldalán, illetve a honlapján közzétett információkat. Az okostelefonnal, táblagéppel rendelkezőknek javasolják, hogy telepítsék a katasztrófavédelem "VÉSZ" alkalmazását (http://vesz.katasztrofavedelem.hu) is.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.