Megszületett az ítélet az ügyben, amivel kapcsolatban korábban Kiss Árpád védője, Bérdi Zsolt az MTI-nek azt mondta, a Kúriának két nagy feladata lesz: egyrészt meg kell állapítania, helytálló-e, hogy másodfokon bűnösnek mondták ki az érintett vádlottakat a besenyszögi rablással kapcsolatban egy olyan bűncselekményben, amelyben az elsőfokú bíróság nem állapította meg bűnösségüket. A másik nagy feladata, hogy megnézze, az első- és a másodfokú eljárásban történt-e olyan eljárási szabálysértés, amely miatt az egész ügy tárgyalását újra kell kezdeni - tette hozzá akkor Bérdi Zsolt.
A Fővárosi Ítélőtábla 2015. május 8-án kihirdetett másodfokú döntése nyomán csak a negyedrendű vádlott, Csontos István ügyében emelkedett jogerőre a korábban első fokon kiszabott büntetés, 13 év fegyház.
Az első-, a másod- és a harmadrendű vádlott esetében megnyílt a lehetőség a fellebbezésre az említettek - azaz a személyi szabadság megsértésben is megállapított bűnösség - miatt. A három vádlott és védőik rögtön fellebbeztek, így ügyükben nem jogerős az ítélőtábla másodfokú döntése.
Kedden harmadfokon folytatódott a három vádlott büntetőpere, végül jogerősen tényleges életfogytiglanra ítélte a Kúria a romák sérelmére elkövetett gyilkosságok ügyében Kiss Árpádot, Kiss Istvánt és Pető Zsoltot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.