Tehetetlenül nézte a tatabányai Fodor Erzsébet, hogy kisfia látása napok alatt annyira megromlott, hogy szinte teljesen megvakult. A legrosszabb az, hogy az orvosok is csak találgatnak, hogy mi lehet a kiváltó ok, és hogy van-e még remény a visszafordítására. Azért, hogy folytassák a vizsgálatokat, gyűjtést indítottak Tatabányán.
– A fiam tízéves, de már a születése után egy évvel jelentkeztek nála problémák – mesélte a Borsnak az édesanya.
– Az agyfolyadék felszaporodott, ezért az agyvíz elvezetésére műanyag katétereket helyeztek el, aminek a másik vége a gyomorba nyílik. Szintén egyéves korában egy gégetükrözésen is átesett. Nem tudom, mi történhetett a vizsgálat közben, de azóta mindent pépesíteni kell, semmilyen darabos ételt nem fogad el – panaszolta Erzsébet.
Gabika két éve kapott szemüveget, amikor elkezdett romlani a látása.
– Nem panaszkodott, hogy rosszul lát, de előfordult, hogy a lakásban nekiment a ventilátornak, vagy félhomályban azt mondta, hogy nem lát, miközben annyira még nem volt sötét – folytatta az édesanya. Másnap az iskolában mellé lépett a lépcsőn, kificamodott a bokája. Aztán hazafelé az utcán megállt, és azt mondta, hogy nem látok semmit. Elvittem a szemészetre, ahol azt mondta az orvos, hogy baj van. A következő nap a szemészeti táblának már csak felét látta az előző naphoz képest. Gyógyszereket kapott, de nem volt javulás. Gyanakodtak arra, hogy volt egy torokgyulladása, és esetleg a vírus mehetett a szemére, és arra is, hogy az agyvízelvezetője romlott el. Voltunk egy kínai orvosnál akupunktúrán, de az sem segített. Az egyik szemére egyáltalán nem lát, a másikra néha valamennyit igen, de pontosan nem tudjuk, hogy mennyit, mert nem beszél róla – mesélte Gabika anyukája.
A gyerek magántanuló lett. A napjait otthon tölti, telefonál, a tabletjén zenét hallgat, vagy játszik a másfél éve örökbe fogadott Boby kutyával. Ahhoz, hogy további vizsgálatok, kezelések szóba jöhessenek, egy tatabányai vállalat kezdeményezésére gyűjtés indult. Ennek része az is, hogy Kovács-Tebele Alexandra személyi edző Mozogjunk együtt Gabikáért! felhívással jótékonysági köredzést szervez a jövő héten. A befolyt összeget a kisfiú gyógyulására ajánlja fel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.