Véresre verte Melindát az utcán őrjöngő ámokfutó

ámokfutó
PUBLIKÁLÁS: 2015. december 03. 08:00
Zeneiskolából tartott haza az a 14 éves lány, akit egy 32 esztendős ámokfutó minden ok nélkül agyba-főbe vert Örkényben. A tettestől, I. Andrástól mindenki retteg a környéken.
B. B.

Még mindig döbbenten, rettegve beszélnek az utcabeliek I. Andrásról, arról a férfiről, aki kedden délután minden ok nélkül megtámadt és brutálisan összevert egy 14 éves helyi lányt. Melinda (nevét a gyerek érdekében megváltoztattuk) és családja alig pár hónapja költözött a környékre, aznap a lány az utca végén lévő zeneiskolából sétált haza, amikor az egyik ház előtt Andrásba botlott. A férfi magából kikelve éppen egy ház ablakát verte.

Leteperte, rúgta és ütötte

Melinda igyekezte észrevétlenül kikerülni a férfit, aki azonban rátámadt: ököllel ütötte, majd leszorította a földre és rugdosta. A lánynak volt annyi lélekjelenléte, hogy kiszabadítsa magát, elfusson, és közben hívja a rendőröket. A járőrök elfogták I. Andrást. Melindát a mentők szállították kórházba.

A férfinak nem ez volt az első erőszakos tette.

– Mindenki retteg tőle. Mikor ideköltöztünk, már előre figyelmeztettek minket: nagyon vigyázzunk – mondta a férfi szomszédasszonya. – Nagyon furcsa, nem beszél, barátságtalan, többször véreres szemekkel méregetett minket. Sokszor beszél magában. Megtörtént, hogy egy szál alsónadrágban kapálta a fagyott földet – mondja borzongva a szomszéd. A helyiek úgy tudják, hogy a férfit kiskorában érte egy súlyos baleset: leesett egy erkélyről, azóta viselkedik így.

Nagyanyját is bántotta

– Nagyon félünk, hogy visszajön, bele sem merek gondolni, hogy egy ilyen ember éljen mellettünk. Gyakran átjárt a pár házzal lejjebb lakó nagymamájához, de őt is többször megverte, megesett, hogy a néni majdnem egy hónapot töltött utána kórházban. Most is az ő ablakán dörömbölt, vélhetően megint bántani akarta. Ekkor botlott szegény kislányba. Mesélték, hogy a gyerek füzeteit, szétszóródott tanszereit úgy szedegették össze a támadás után – mondja.

A nagymama is tarthat kiszámíthatatlan és agresszív unokájától, mert házának ajtaja ottjártunkkor is egy felfordított székkel volt eltorlaszolva.

Kórházban a kislány

Úgy tudjuk, Melindát jelenleg az egyik fővárosi kórház fül-orr-gégészeti, illetve szemészeti osztályán párhuzamosan kezelik.

– Nem szenvedett maradandó sérülést, de lelkileg megviselte az eset. Szerencsére talpraesett, erős lány – mondta nevelőapja.

I. Andrást letartóztatták a rendőrök.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.