Aktuális

Újra együtt Kasza Tibi és Lajtai Kati

uv

Létrehozva: 2015.12.24.

Kasza Tibi élete legnagyobb koncertjén van túl, amire hónapokon át készült. A különleges alkalomra az egykori Crystal zenekar is összeállt, és a poéngyáros énekes sok év kihagyás után együtt énekelt egykori szerelmével.

Egy gyufaszálat sem lehetett leejteni a Kongresszusi Központban, ahol több mint kétezer ember gyűlt össze kedd este, hogy az énekessel búcsúztassák az idei évet. Az est alaphangulatát DJ Dominique biztosította, aki a koncert előtt másodpercek alatt felpörgette a székekben ülő tömeget retro dallamokkal, majd éles váltással a Magyar Virtuózok Kamarazenekar követte Várkonyi Attilát a színpadon, és az est főszereplője, Kasza Tibi is megérkezett.

A show nem szerénykedett sem dallamokban, sem humorban, de meglepetésekben és nagy pillanatokban sem. Tibi első vendége a rising staros Singh Viki volt, akivel Celine Dion és Andrea Bocelli duettjét adták elő, ami a leglélekemelőbb előadás volt az est folyamán. Persze a rögtönzött Kasza-show sem maradhatott el: Tibi egész este ontotta a poénokat. Nagy volt a meglepetés, amikor színre lépett Csepregi Éva és közös duettel, majd LGT-slágerekkel robbantotta föl a színpadot. Majd a legnagyobb meglepetést az egykori Crystal együttes okozta, akik sok év után újra színpadra álltak, és nosztalgikus hangulatba repítették a rajongókat.

– Az elmúlt négy-öt hónap munkája van ebben az estében. Katartikus élmény volt. Maximalista vagyok, és remélem, a közönség azt kapta, amit várt. Volt benne zene, humor – összegezte a Borsnak koncert után az estét Tibi, aki bevallotta: hiányzik neki egykori csapata, a Crystal, de ez a fellépés csak egyszeri alkalom volt.

Az egykori szerelmespár, Lajtai Kati és Tibi a szakításuk óta jó kapcsolatot ápolnak, de már hosszú évek óta nem dolgoztak együtt. A Crystal legtöbb száma érzelmes és szerelmes nóta, ami abban az időben íródott, amikor ők egy párt alkottak, de ez most egyiküket sem kavarta fel.

– Annyira régen volt, hogy mi egy pár voltunk, már a zenekar idején átrendeződtek a dolgok, és volt mindkettőnknek más. Már a második lemez idején sem voltunk együtt Tibivel, és így ez a vonal nem tapadt úgy össze már a zenekarral. Nem járunk hetente össze, de jó kapcsolatban vagyunk azóta is, és nagy izgalommal készültünk erre a fellépésre – mondta Kati a Borsnak, akinek jelenléte Tibi jelenlegi párját, Andit sem zavarta, mi több, a fináléban az All I want for Chritmas is you című nótát a sztárfellépők, Tibi, Kati és Andi mind együtt adták elő.

– Nagyon szép nyolcéves kapcsolatunk volt Katival, csak szép emlékeim vannak, de mára olyan, mint amikor két barát találkozik. Kati és a jelenlegi párom között nekem volt egy öt- és egy hároméves kapcsolatom is, szóval annyi idő eltelt, mire Andi jött, hogy minimális kellemetlenség sincs abból, hogy a volt párom és a jelenlegi is itt van – mondta a Borsnak Tibi, aki édes gesztusnak szánta, hogy barátnője, Andi is megmutassa az egyébként eddig jól titkolt tehetségét.

– Manót mindenki elfogadta és szereti mellettem. Nem tanult sehol énekelni, csak otthon a fürdőszobában szokott danolászni, és kedves gesztusnak szántuk, hogy ő kezdi el ezt a karácsonyi nótát.

A közönség értékelte a gesztust és a „Kasza-társulat” egész estés show-ját, kétezren ünnepelték őket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190559_auto_resized.jpg
origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714968609
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191567_auto_resized.jpg
vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189108_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714968609
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák