Tamás: lezártam magamban a gyerekeim halálát

komp
PUBLIKÁLÁS: 2015. december 07. 08:00
Egy rosszul behúzott kézifék miatt két kisgyerek fulladt a Dunába a mohácsi komptragédiánál. A falubeliek szerint a család azóta sem tudta feldolgozni a tragédiát. Grezlóék azt állítják: életük ezen szakaszát már lezárták.
Bors

Nincs olyan nap, hogy ne jutna eszébe a két kisfia – mondta a Borsnak az egyik falubeli, aki szerint nem lehet lezártnak tekinteni egy ilyen tragédiát. Tamás már nem a régi, testtartása és a járása is azt jelzi, hogy a szörnyűség félbevágta az életét – tette hozzá a férfi.

A baleset után egy évvel újabb fiuk született, már hétéves, elsős. Testvére, Martin középiskolás.

– Már lezártam az életemnek ezt a részét, lezártam a fiaim halálát magamban – mondta munkatársunknak Grézló Ta­más, akinek két gyereke az autójában veszett oda a Dunába Mohácsnál. Az apát hódunai otthonában kerestük fel, s bár azt mondta, magában mindent lezárt, inkább úgy tűnik, felejteni akar, amihez az alkohol is hozzásegíti. Nyilatkozni nem akart, pár mondat után visszament a házba.

A Grézló család Hódunán, ebben a pár száz lelkes faluban él a Duna keleti oldalán, Magyarország és Szerbia hatá­rától egy kőhajításnyira. Grézlóék 2007. január 3-án két gyermekükkel, a hároméves Brendonnal és a hatéves Richárddal Pécsre tartottak, ahol reményeik szerint egy műtéttel megszüntethették volna az idősebb fiú születési rendellenességét. A be­avatkozás előtt különböző vizsgálatokra volt szükség. Azon a végzetes napon vérvételre indultak a baranyai megyeszékhely klinikájára.

Kilenc óra előtt né­hány perccel értek a komp újmohácsi lehajtójához. A szemtanúk szerint késve érkeztek, a komp már indulni készült. A családapa leállította a ko­csi mo­tor­ját, behúzta a kéziféket és előrement, hogy jegyet vegyen az átkeléshez. Felesége, Tünde szintén kiszállt, a csomagtartóban keresett valamit. Ekkor az autó megindult lefelé a lejtőn. Az asszony igyekezett megállítani, de nem tudta visszatartani a járművet, az csak gu­rult, egyenesen a 4 fokos Dunába, ahol egy perc alatt elsüllyedt.

A kocsi kerekei balra voltak fordítva, amikor a családfő megállt a lejtőn, így a jármű még csak nem is a komp felé gurult, hanem attól balra, a folyó irányába. A szemtanúk szerint a szülők kétségbeesetten a Dunába vetették magukat, de hiába, a gyerekeken már nem tudtak segíteni. Grézló Tamást a Baranya Megyei Bíróság 2008-ban egy év fogházbüntetésre ítélte, amit két évre felfüggesztett. Az ítélet indoklása szerint az édesapa volt a felelős a két kisgyermek haláláért. (Jegyzetünk itt.)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.