Magára hagyta a haldokló Martint a gázoló

cserbenhagyásos gázolás
PUBLIKÁLÁS: 2015. december 09. 04:10
H. János talált rá a fiatal fiúra, aki akkor még élt, de mindene csupa vér volt, miután a Dombóvár és Hőgyész közötti szakaszon elgázolták és magára hagyták.
Ny. A.

Gyalog tartott hazafelé O. Martin a Dombóvár és Hőgyész közötti főúton péntek hajnalban. A szarvasdi buszmegálló előtt haladt el éppen, amikor a semmiből előtűnt egy autó, és elütötte a 15 éves fiút. A vétkes sofőr segítség nélkül elhajtott a helyszínről.

– A lábai összecsavarodtak, a feje bezúzódott, a hasán feküdt. Minden csupa vér volt – mesélte H. János szarvasdi lakos, aki rátalált a fiúra. – Még életben volt, amikor megtaláltam.

A fiúnak a többi autós hívott mentőt, akik perceken belül ki­érkeztek a helyszínre. Hiába a gyors segítség, Martin a kórházba szállítás közben meghalt. Olyan súlyos sérüléseket szenve­dett, hogy hiába próbálkoztak a mentősök, már nem tudták meg­menteni a fiatal fiú életét. A bal­e­set helyszínén még napokkal ké­sőbb is látható az utat beterítő vérfolt.

– Meg se mertem nézni a testet, olyan borzalmas látvány volt – mesélte F. Ferenc, aki a busz­megálló melletti ikerházban lakik. Ő hordta a homokot a vértó­csákra, hogy az arra járók ne lássák.
Martin állítólag a kaposvári gyermekotthonból indult el hazafelé. A halálos gázolás helyszíne és Kaposvár között 30 km van. Ezt az utat egy felnőtt ember 6 óra alatt tudja megtenni. A fiú haladását nehezítette a hátán cipelt táska, amelyben a tankönyveit hordta.

Egy szemtanú azt mondta, a fiút már a rendőrség is kereste, miután megszökött a gyermekott­hon­ból. Felhívtuk az intézetet, de ott azt mondták, információt csak az igazgatónő adhat, de ő pénte­kig elérhetetlen.

Az elhunyt fiú csa­ládja elutazott a baleset hely­szí­nére. Akik látták őket, azt mond­ták, teljesen összetörtek a halála miatt. A faluban nem ismerik a családot. Hogy Martin pontosan merre tartott a végzetes hajnalon, nem lehet tudni, és azt sem, hogy merre jár most a tettes, aki magára hagyta ôt, miután el­gá­zolta. Az is lehet, Martin túlélte vol­na a balesetet, ha azonnal se­gítséget hívnak. Szarvasdon, ahol a szörnyű baleset történt, azt mondják, egy sárga autó vezetője után kutatnak a rendőrök. A hatóságok cserbenhagyásos gázolás ügyében nyomoznak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.