A három horrorfilmeket idéző esetet egy dolog köti össze: mindhárman egy különös, a mai napig feltérképezetlen betegségben szenvedtek. A testkép-integrációs zavar (body integrity identity disorder, BIID) egy olyan állapot, amikor a beteg úgy érzi, sokkal boldogabb lenne az élete valamelyik testrésze vagy érzése nélkül. Célja érdekében pedig mindent képes megtenni.
2006-ban egy Észak-Karolinában élő 30 éves asszony, Jewel Shuping lefolyótisztító segítségével vette el a szeme világát. “Hatéves koromban már úgy éreztem, biztosabb lennék magamban, ha vak lennék” - mesélte asz asszony, hozzátéve, hogy kisgyermekként hosszú órákon keresztül nézett a napba, hátha ezáltal romlik a látása. 18 évesen már fehér bottal közlekedett, két évvel később már folyékonyan olvasta a Braille-írást. Végül talált egy pszichológust, aki beleegyezett: segít neki megvakulni. A nő mindkét szemébe lefolyótisztítót cseppentett - brutális sérüléseket, és persze végül vakságot okozva ezzel. Az jelenleg még nem ismert, hogy az orvos ellen vádat emeltek-e vagy sem - írja a Sun.
David Openshaw esete talán ennél is brutálisabb: a férfi önszántából fagyasztotta el a lábát 2009-ben, rákényszerítve ezzel az orvosokat, hogy amputálják azt. Hogy miért? Az ausztrál családapa szintén BIID-ben szenvedett, kisgyermekkora óta úgy érezte, jobb lába nem hozzá tartozik - ám erről sokáig senkinek sem mert szólni, mivel úgy gondolta, őrültnek tartanák. “A lábam idegennek tűnt. Tudtam, hogy hozzám tartozik, és semmi baja nincs, mégsem éreztem magaménak” - magyarázta egy dokumentumfilmben. Tiniként egyszer egy balesetben megvágta a lábát. Ahelyett, hogy orvoshoz ment volna, vagy bekötötte volna, koszt kent asebbe, reménykedve benne, hogy elfertőződik. Meggyógyult. 2009-ben még drasztikusabb módszerhez folyamodott: hat órán keresztül tartotta jégben az “idegen” végtagot, míg az el nem fagyott. Azóta - azt mondja - teljes életet él, köszönhetően annak, hogy az orvosok amputálták korábban tökéletesen egészséges lábát.
Az “Egykezű Jason” néven ismert - egyébként névtelenséget kérő - férfi pedig a Daily Starnak beszélt arról, hogyan vágta le saját kezét. Jason sokáig irigykedve nézett az amputáltakra - egy nap azonban úgy döntött, saját kezébe veszi az irányítást, és megszabadul az idegennek érzett végtagtól. Egy motoros fűrésszel végezte el, amit el kellett - ám nem akarta mindenki előtt felfedni magát, így azt állította: egy szörnyű balesetet élt át. “Boldog voltam és felszabadult, de persze el kellett játszanom, hogy egy szörnyű baleset ért” - mesélte. “Nehéz visszaemlékezni arra, milyen volt két kézzel élni, így egyáltalán nem gondolok arra, mihez kezdenék egy extra kézzel. Mintha neked lenne három kezed!” - magyarázta állapotát.
A mai napig nem tisztázott, mitől alakul ki a testkép-integrációs zavar, és kezeléséről is megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint az állapot viselkedésterápiával stabilizálható, míg mások azt mondják, az amputáció az egyetlen megoldás - azonban tény, hogy egy végtag levágása drasztikus és visszafordíthatatlan lépés, így etikailag is kétséges...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.