Bors-krimi: Hajmeresztő karácsony 4/4.

novella
PUBLIKÁLÁS: 2015. december 23. 10:15
Négyrészes minikrimivel jelentkezik a Bors. Ha kíváncsi az egyik legsikeresebb magyar krimiszerzőre, Anthony Grey-re keresse fel internetes oldalát (www.anthonygrey.hu)!
Bors

(Az első három részt ide kattintva olvashatja el.)

Mire felértünk, a többiek már ott tipródtak a tetőre vezető lépcső tövében heverő holttest mellett.

Átpillantottam a sikoltozásról hüppögésre váltó Ursula válla felett, és láttam, hogy Miss Ferrari az áldozat. Pontosan ugyanúgy szúrták szíven, mint Westerberget, hátulról, nagy erővel. A nyomokból ítélve a lépcsőn ment felfelé, amikor a halálos döfést kapta.
– Vajon mit akarhatott a tetőn? – kérdeztem félhan­gosan.
– Amikor itt tartózkodott, reggelente mindig felment a tetőre egy kis friss levegőt szívni – közölte Huber.
– Különben meg nem tök mindegy?! – sápítozott Boulanger. – A lényeg, hogy ki­nyírták!
– Igen, tényleg ez a lényeg – ismertem el, de közben egészen máson járt az eszem. Valami nem stimmelt, méghozzá nagyon nem.
Sarkon fordultam, és elindultam a folyosón.
– Meg sem vizsgálja? – csodálkozott Schneider.
– Már mindent láttam, amit akartam – feleltem, és otthagytam a társaságot.

Egyenesen Westerberg szobájába mentem. A holttestet még az este folyamán levitték a kastély hűtőházába, de nem rá voltam kíváncsi. Inkább a helyszínt akartam még egyszer átvizsgálni. Alaposan körülnéztem, aztán a figyelmem a feldíszített karácsonyfa felé fordult. Két és fél méter magas volt, gyönyörű, formás darab, tele csillogó üveggömbökkel. Egy darabig néztem a gömböket, aztán a tekintetem a fa tetejére vándorolt. És ekkor hirtelen belém villant a felismerés: a csúcsdísz nem volt
felrakva.

Sietve végigtúrtam az ágyon lévő kartondobozokat, amelyben a díszeket tárolták, de a csúcsdísz nem volt ott. Erre visszafordultam a fa felé, és most már felfedeztem, ott volt, beesve a legfelső ágak közé.
Régi, aranyozott papírból készült, csillagot formázó darab volt. Elgondolkozva néztem, egészen addig, amíg egyszer csak nyílt az ajtó, és Vicky jelent meg az ajtórésben.
– Mit csinálsz? – érdeklődött.
– Nem lett feltéve a csúcsdísz – mondtam.
– És számít ez valamit? – nézett rám értetlenül.
– Többet, mint gondolnád – feleltem.

Lesiettem a hűtőházba, és megvizsgáltam Westerberg holttestét. Mindössze egy percbe telt, hogy megtaláljam, amit keresek. Akkor aztán előkészítettem pár dolgot, majd megkértem Schnei­dert, hogy jöjjön velem a néhai háziúr szobájába, mert azt hiszem, nyomon vagyok. Amikor becsuktam magunk mögött az ajtót, a rendőrfőnök értetlenül nézett rám.

– Látja a csúcsdíszt a fán? – kérdeztem.
– Nem – ismerte be.
– Pedig ott van a legfelső ágak között. Westerberg épp azt akarta a helyére tenni, amikor megölték. Ekkor esett ki a kezéből, be az ágak közé.
– Biztos benne?
– Nos, ez egy régi, aranyozott dísz, ha az ember kézbe veszi, ott marad a tenyerén egy kis csillámpor. És Westerberg kezén megtaláltam a nyomát, tehát kézbe vette, csak már nem volt alkalma a helyére tenni, mert megölték. A kérdés csupán az, ki lehetett a tettes. Bevallom, először félrevezetett a helyszín és a szúrásnyom. Vízszintes szúrás, egyenesen a szívbe.
– És?
– Westerberget pont akkor szúrták le, amikor a díszt a he­lyére akarta tenni. És látja, milyen magasan van a csillag? Ha jól belegondolunk, oda Westerberg fel sem érhetett.
– Nem értem.
– Pedig egyszerű – mondtam, miközben odaléptem a fához. – Westerberg sportos ember volt, nem vacakolt azzal, hogy létrát hozzon. Egyszerűen felállt ide az éjjeliszekrényre, így ni.
Felléptem a kérdéses bútordarabra, és így a kezemet kinyújtva elértem a csúcsdíszt.
– Látja? Pont így állhatott, amikor a gyilkos szúrás érte. De hogy döfhették le egy vízszintes szúrással ebben a testhelyzetben, amikor ilyen magasan állt? Miss Ferrari esetében ugyanez a kérdés, mert ott a tettes legalább egy lépcsőfokkal lejjebb állt. A lényeg, hogy kezdetben egy átlagos magasságú embert kerestem, pedig a gyilkos valójában igen magas lehetett…
Számítottam a támadásra, így amint bekövetkezett, villámgyorsan reagáltam. Oldalvást az ágyra ugrottam, aztán megperdültem a tengelyem körül, és úgy rúgtam fejbe Schneidert, hogy nekivágódott a falnak, a tőr pedig kirepült a kezéből.
– Tudja – ugrottam oda mellé –, az összes itt lévő közül egyedül a maga magassága illett bele a képbe.
Felvettem a tőrt a földről, aztán kinyitottam az ajtót, és beengedtem az eddig ott hallgatózó Vickyt.
– Micsoda gazember – hüledezett a lány a földön nyöszörgő Schneiderre pillantva, aztán fe­lém fordult. – De miért ölte meg az embereket?
– Nyilván arra épített, hogy ha megöli Westerberg örököseit, a kastély az önkormányzatra száll, amelytől jó áron megveheti, aztán az eladással még tovább növeli a vagyonát.
– Most már azt is értem, miért nem haladt a nyomozással.
– Nem akarta lebuktatni saját magát. És persze nyilván engem sem ő hívott ide, hanem Westerberg, csak nem hagyott alkalmat rá, hogy ezt tisztázzuk.
Schneider nagy nehezen ülő helyzetbe tornázta magát, letörölte a vért a szája széléről, és fáradtan kérdezte:
– De honnan tudta, mikor kell félreugrani a szúrásom elől?
– Egyszerű – vigyorodtam el. – Tudja, ezek a karácsonyi dí­szek nemcsak szépen csillognak, de tükröznek is. Az egyikben folyamatosan láttam, mit csinál, így időben reagálhattam.
– Dörzsölt egy fickó maga – dünnyögte Schneider. – Jól kikészített.
– Nem csak magát – nézett a földön ülőre Vicky, aztán mellém lépett és belemarkolt a fenekembe. – De én revánsot veszek.

(Vége) 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.