Álomesküvőre licitáltak, 2.5 milliót fizettek érte

idegsorvadás
PUBLIKÁLÁS: 2015. december 19. 19:00
Romantikusan izgalmasra sikerült Pintye Tamás és választottja, Rákosi Lilla éve. Megnyerték a licitet és ezzel egy beteg kisfiún segítettek.
B. P.

Míg a fiatalember nyáron, a Szajna-parton lélegzetvisszafojtva várta kedvese pozitív válaszát a lánykérésre, addig decemberben már közösen izgulhattak egy beteg kisfiún segítő Álomesküvő licitálásán, miután a határidő lejárta előtt két perccel kizárta őket a rendszer...

– Nyár óta gőzerővel készülünk a nagy napra, s az egyik esküvői szolgáltatótól értesültünk az Álomesküvőről, melynek egyforintos internetes kikiáltási ára, no meg a jótékonysági cél is arra ösztönzött bennünket, hogy licitáljunk. Az első tétet mi tettük meg – meséli a Borsnak Tamás, akit a véghajrában végül a szívbaj kerülgetett.

– Döbbentem tapasztaltam, hogy a rendszer friss regisztráltként és a túl magas összeg miatt kizárt bennünket. A párommal gőzerővel hívtuk a szervezőket, miközben egyre közelebb került a licit vége. Szerencsénkre, két másik jelölt is beszállt a versenybe, s mivel a szabályok értelmében az árverés addig tart, amíg a legmagasabb licit a kiírt határidőn túl öt percig él, így kitolódott a határidő. Ez volt a szerencsénk, mert ez idő alatt sikerült elintézni, hogy újra beengedjen a rendszer, s megtegyük az eddigi Álomesküvők legmagasabb tétjét, 2,4 millió forintot. Igaz, az árverés vége után is hosszú ideig csak pislogtunk egymásra Lillával, nem tudtuk elhinni, hogy mi nyertünk – mondja az ifjú vőlegény, akit végül a telefonos visszajelzés erősített meg: sikeresen licitáltak.

– Ígéretet kaptunk a szervezőktől, hogy januárban találkozhatunk a gerincvelő-izomsorvadásos Ravanddal és a szüleivel, akinek a gyógykezeléséről a jótékonysági árverés szólt. Nagyon várjuk, hogy végre személyesen is válthassunk pár szót – árulja el Lilla. A menyasszony megsúgta: az adakozáson túl az esküvői álomcsomag rózsaszín cadillacutazása dobogtatta meg a szívét, mellyel egy gyerekkori álma válik majd valóra. –  Jót tenni jó, ráadásul az összes eskü­- vői szervezéssel járó gondtól is egy csapásra megszabadultunk – összegez Tamás. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.