Nem sokon múlt, hogy minden idők egyik legmagasabb halálos áldozattal járó merénylete következzen be a hétvégén. Az Air France Mauritiusból Párizsba tartó járata kényszerleszállást hajtott végre Kenyában, vasárnap hajnali 1 óra körül. Gyanús csomagot találtak a fedélzeten, ahol 459 utas – köztük több gyerek – és 14 fős személyzet tartózkodott.
Főleg nyaralók voltak a fedélzeten, akik a mosdóban találták meg a bombához hasonlító tárgyat.
Azonnal leszállt a repülőgép. Miután mindenkit biztonságos helyre vittek, szakértők vizsgálták meg a tárgyat, kiderült, hogy valóban bomba. A robbanószerkezetet a kenyai hadsereg elvitte, és biztonságos körülmények között felrobbantotta.
A hatóságok legalább hat utast kihallgattak. Korábban a kenyai repülőtér hatósága két embert kérdezett ki.
Később arról számolt be a világsajtó: csupán egy álbomba volt a Boeing–777-esen. Vagyis egy műanyag dobozra ragasztott stopperóra, robbanóanyag nélkül.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.