Úgy érezték, nincs más megoldás, mint hogy az iskolának és a szülőknek hátat fordítva elbújjanak a világ elől – írta hétfőn a Bors.
Az Ének iskolájából ismert Rubay Lacikának és szerelmének péntek este veszett nyomuk, és csak vasárnap hajnalban kerültek elő, mindez nagyon megviselte az énekes édesanyját. A Bors kiderítette a részleteket a kamasz megtalálásának kalandos körülményeiről:
– Egyetlen napig nem tudtuk, hogy hova tűnt. Szombat este jött a hír, hogy a kislány rokonainál vannak Szabolcsban. A lány édesapja felvette velem a kapcsolatot, együtt indultunk el értük Budapestről. Amikor rájuk találtam, éppen aludtak. Láttam Lacika arcán, hogy egyszerre megnyugszik és fél, ahogy meglát – mondta a Borsnak az édesanya, Julika, aki azt is elmesélte, hogy 15 éves kamasz fia és vele egyidős szerelme Lacika eladott telefonjából utazgatott.
– Vonattal, busszal jutottak el a kislány rokonaihoz, ott ettek, ittak, a néhány napos szökésnek pedig az lett a következménye, hogy eltiltottuk őket egymástól. Újra – mondta az édesanya. Lacikáék ugyanis pont emiatt szöktek el a szülőktől, hogy nem lehetnek együtt.
– Megbeszéltük vele, hogy többet ilyet nem csinál. Nagyon megbánta, de ilyen a szerelem. Annyit engedélyeztünk, hogy ahogy végez az iskolában, hazakísérheti a kislányt, de aztán jönnie kell haza. Nem tudom, mikor enyhülünk meg, meddig tart az eltiltás, majd meglátom, hogyan viselkedik a fiam – mondta az édesanya.
Rubay Lacika egyébként régen is nagy csibész volt. A hot! magazinban régebben így beszélt erről:
„Szerelmesek belém a lányok! – legyint Lacika. – De én nem csajozom, még nem vagyok abban a korban. Persze másért is meg szoktak büntetni az iskolában. Például az első félévben bementünk a barátommal a tornaterem öltözőjébe, és összevissza locsoltuk egymást a zuhannyal. Persze ruhástul, és minden csupa víz lett. Ezért kaptam az egyik intőt. Nem tudom, hány van összesen, de öt biztos. Egyszer-kétszer előfordult, hogy összeverekedtem valakivel, mert engem úgy neveltek, ha belém kötnek, akkor ne hagyjam magam. A tanulás nem megy túl jól, matekból és irodalomból kettesem van, a többi hármas, vagy jobb. Járok bokszedzésre, ott nincs velem gond.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.