Majdnem halálba küldte a részeget a biztonsági őr

sérülés
PUBLIKÁLÁS: 2015. november 05. 10:45
Életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a Zala Megyei Főügyészség egy nagykanizsai biztonsági őr ellen, mert úgy megütött egy férfit, hogy az csaknem belehalt a sérüléseibe.
MTI

A nagykanizsai autóbusz-pályaudvar 53 éves személy- és vagyonőre március 10-én este 10 óra után a váróteremben meglátott egy erősen ittas férfit, aki a padon feküdt. Felszólította, hogy távozzon, majd elhagyta a várótermet. Később, amikor visszatért, a férfi még mindig a váróteremben volt. Miután a helyiséget be kellett zárnia, ismét kiküldte az ittas embert, de az csak néhány perccel később, a harmadik felszólításra indult kifelé.

Az őr nem sokkal később látta, hogy a férfi ismét a buszpályaudvar felé tart, és mondta neki, hogy ne akarjon oda visszamenni. Az ittas ember hadonászni kezdett, mire a biztonsági őr kétszer is olyan erővel ütötte fejbe, hogy hanyatt esett, a feje a betonnak csapódott. Az eszméletlen férfihez ezután mentőt hívott.

Az ügyészség vádirata szerint a megvert ember olyan életveszélyes sérüléseket szenvedett, ami a halálához is vezethetett volna, ha nem kap időben szakszerű egészségügyi ellátást.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.