Játékpisztollyal lőtt az MSZP-s a fideszesre

MSZP
PUBLIKÁLÁS: 2015. november 09. 10:45
A szentendrei balhéban állítólag egy játépisztoly is eldördült. Szerelmi ügy állhat Rédei Ottó és Dombay Zsolt nézeteltérése mögött.
Bors

Egymásnak esett egy MSZP-s és egy fideszes szentendrei politikus vasárnap este - értesült a 24.hu.

Rédei Ottó, a szocialisták városi vezetésének elnökségi tagja augusztusban költözött össze a helyi fideszes képviselő, Dombay Zsolt korábbi élettársával.

Dombay állítólag a nyílt utcán támadt rá Rédeire, “Megdöglesz zsidó, kommunista geci” - felkiáltással. Rédei azt mondta, barátnőjével Dombay lakásához mentek, hogy ruhákat hozzanak el. A nő kiszállt a kocsiból, mire - Rédei elmondása szerint - Dombay, annak anyja és húga nekiesett az asszonynak. Erre Rédei is kiszállt, dulakodni kezdtek. Rédei kést látott Dombay kezében, ezért visszaültek és elmentek.

Feljelentették egymást, aztán a rendőrségen találkoztak újra. Kiderült, Dombaynál nem volt kés, Rédei viszont kétszer elsütött egy patronos játékpisztolyt.

Rédey a 24.hu-nak azt mondta, a játékpisztolyt péntek este találta a lakása közelében az út mellett, és csak azért volt nála, mert le akarta adni hétfőn a rendőrségen.

Egyelőre Rédei a gyanúsított, amit a Facebookra is kiírt: 

Most, vagyis hajnali 4.00-kor végeztem a rendőrségen. Egyelőre én vagyok a gyanusított, mert a támadás elhárításakor kénytelen voltam egy riasztópisztollyal kétszer a levegőbe lőni. Az hogy csopprtosan, előre kitervelten, részben rasszista/politikai okokból rámtámadtak nem számít. Itt tartunk.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.