Időzített bomba robbant az orosz gépen

orosz
PUBLIKÁLÁS: 2015. november 13. 10:15
Időzítő berendezés volt az október 31-én Egyiptomban lezuhant orosz utasszállító repülőgépen, amint ezt a szerencsétlenséggel foglalkozó szakértők kiderítették - közölte a Fox News amerikai tévécsatorna a vizsgálatokhoz közel álló forrásokra hivatkozva.
MTI

Az értesülés szerint az időzítő berendezést két órára állították be. A cikket átvevő RIA Novosztyi orosz hírügynökség pénteki hírében kiemelte, egyelőre nincs hír arról, hogy miképpen jutottak erre a megállapításra a szakértők, a terroristák közötti telefonbeszélgetés lehallgatásával vagy a repülőgép roncsainak tanulmányozásával - számolt be az MTI.

Egy másik forrás azt közölte, hogy a pokolgépet egy munkahipotézis szerint a repülőgép üzemanyagrendszerében vagy annak közelében helyezték el, vagy ott, ahol az üzemanyagrendszer kapcsolódik a hajtóműhöz. Ez magyarázat lehet arra, hogy miért nincs a robbanásokra utaló - látható - bizonyíték.

Október 31-én a Kogalymavia légitársaság Sarm-es-Sejkből Szentpétervárra közlekedő repülőgépe a felszállás után 23 perccel - eddig tisztázatlan okokból - lezuhant a Sínai-félszigeten. Fedélzetén 217 utas - köztük 17 gyermek - és 7 főnyi személyzet tartózkodott, a katasztrófát senki sem élte túl. Az áldozatok túlnyomó többsége orosz volt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.