Ezt kapták uzsonnára örkényi ovisok és iskolások

iskola
PUBLIKÁLÁS: 2015. november 25. 16:30
Első, sőt második pillantásra sem jöttünk rá, mégis mit látunk a képeken.
Bors

2015. január 1-jén lépett hatályba a közétkeztetésről szóló rendelet, amely részletesen szabályozza a többi között az iskolai menzákon, kórházakban adandó ételek elkészítését és tápanyagtartalmát. A rendelet értelmében tilos egyebek mellett a szénsavas vagy cukrozott üdítő, valamint a magas zsírtartalmú húskészítmény felhasználása. Vagyis mondhatjuk, hogy papíron gyermekétkeztetés reformon esett át.

Ennek némileg ellentmondanak azok az olvasónk által beküldött fotók, amik a napokban készültek az egyik örkényi oktatási intézmény uzsonnájáról.

Nem is nagyon tudtuk volna beazonosítani, hogy mégis mit látunk a képeken, gondoltunk tökfőzelékre egy szelet kenyéren, illetve valami kelkáposztaszerűségre, de a megfejtés egészen más.

Ez a már reformon átesett egészséges, és étvágygerjesztő cukkinikrém. Olvasónk szerint ugyanezt ették az óvodások és az általános iskolások is uzsonnára. Már amelyik gyermeknek volt hozzá gusztusa:

- A szőlőtőke mellé ásta el a kutyánk, még Ő sem ette meg. – írta Beáta.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.