Egy körúti lakásba költözik az MSZP

MSZP
PUBLIKÁLÁS: 2015. november 26. 09:00
Egyre kisebb és kisebb székházzal kénytelenek beérni a szocialisták a fővárosban. Most egy körúti apró irodába költöznének.
Bors

Nyolc évvel ezelőtt még kormánypártként, jelentős választópolgári támogatással a háta mögött az MSZP megengedhette magának, hogy a rendszerváltás előtti kommunista párt székházát használja a fővárosi Köztársaság téren. 2007-ben az épületet egy ír cégnek adta el a párt, amely aztán továbbadta egy másiknak. Jelenleg mindkét cég felszámolás alatt áll, és a tulajdonjogért pe­res­kednek.

A szocialisták nem húztak jó lapot új székházukkal: az impozáns Jókai utcai épületet jórészt devizaalapú bankhitelből vásárolták, amelyek törlesztőrészletei az évek során az egekbe szöktek. Ráadásul a párt anyagi helyzete is romlott az elvesztett országgyűlési választásokkal, az eredményekhez is kötött állami párttámogatás drasztikusan csökkent. Így aztán az MSZP elnök-frakcióvezetője, Tóbiás József idén úgy döntött: eladják az épületet, és az Országháztól nem messze lévő Képviselői Irodaházba költöznek át. Arról nem tudni, hogy találtak-e vevőt a Jókai utcai épületre.

A minden szinten spórolni igyekvő szocialisták a 168 Óra Online szerint úgy határoztak, hogy valamelyik megmaradt MSZP-s ingatlanba költöztetik központjukat. Állítólag az erzsébetvárosi szervezet irodáját nézték ki, ami egy Erzsébet körúti, gangos lakóház földszinti lakásá­ban található. Az ingatlan viszont nem lenne alkalmas arra, hogy a teljes párt ide költözzön, Budai Bernadett szóvivő ki is jelentette: csak a szombati pártkongresszuson hoznak végleges döntést.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.