Van háromezer ember, aki felakasztaná Orbán Viktort – frissítve

Orbán Viktor
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 20. 19:15
Orbán Viktor évek óta megosztja a hazai politikai életet. Ám utálói most durván átléptek egy határt: a Demokratikus Koalíció nevében Orbán Viktor felakasztására buzdítottak.
Bors

A diktátorokat a világon a nép haragja ölte meg! Orbán most rajtad a sor! – ez szerepelt csupa nagybetűvel azon a Facebook-oldalon, amelynek webcímében az látható, hogy Demokratikus Koalíció Nyíregyháza. A több mint 3300 tagot számláló zárt csoport borítóképe szemléletesen egy bitófa, és a Ceausescu román diktátor kivégzéséről szóló szöveg mellett állt az is: „Remélem, a történelem itt is ismétli önmagát!”.

A csupa nagybetűs, helyesírási hibákkal teli kiírások egy része eltűnt az akasztófás borítóképpel együtt, az oldal viszont még él. Az ízléstelenség miatt – amiről az Átlátszó blog számolt be elsőként – a párt EP-képviselőjének, Niedermüller Péternek kellett elsőként magyarázkodnia, ugyanis kiderült: tagja az oldalnak.

„Az oldalt működtető személyt a DK már tavaly májusban kizárta tagjai közül, az illető jogtalanul bitorolja ezt az oldalt. Az oldalhoz tudtom és beleegyezésem nélkül adták hozzá a nevemet” – írta oldalán a képviselő, aki elítélte az Orbán kivégzésére való buzdítást.

A DK-szóvivő Gréczy Zsolt az Origónak azt mondta: a férfit radikális nézetei miatt tették ki, és szeretnék megszűntetni a megtévesztő oldalt. A Demokratikus Koalíció a közleményében jogi lépéseket is emlegetett az oldallal kapcsolatban.

A Bors utolért egy szocialista politikust, aki szintén tagja az oldalnak, ám ő elzárkózott a nyilatkozattól:

– Legalább 140 Facebook-csoportnak vagyok tagja, ebbe is úgy kerültem be, hogy valamely ismerősöm beletett. Több ezer ismerős esetén ez kivédhetetlen – szögezte le a politikus azzal, hogy ő maga nem nézi, mi zajlik a csoportokban, írni sem nagyon szokott. 

Az oldal gazdája egy 66 éves férfi, aki végül maga is elzárkózott a DK-tól.

„Nagy baromságok terjednek az internetes hírportálokon, hogy egy DK-s vezetője egy általam alapított csoportnak. Ezzel lejáratva a DK-t, akinek semmi, de semmi köze sincs a csoporthoz. Ha továbbra is ilyen hazugságok terjednek az internetes hírportálokon, jogi útra terelem a hírportálokat!” – írta eltökélten.

Kapcsolódó véleménycikkünket ide kattintva olvashatja!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.