Szénné égették a lánykérésen ezt a szerencsétlent - fotók

megalázó
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 23. 21:00
Létezik ennél romantikusabb? Hajóval ment a kórház elé, kihívta a lányt, majd előkerült a gyűrű. Nem jött be, a lány inkább visszament a kórházba.
Bors

Igazán nem mondható, hogy ne tett volna meg mindent a romantikus lánykérésért az a kínai férfi, aki aztán jól pofára esett.

Az úriember ugyanis egy hajóval ment a kórház közelébe, ahol kiszemeltje dolgozott. “Szeretlek, bocsáss meg nekem!” - kiabálta a hajóról, amiből arra következtetünk, valami nagy disznóságot követhetett el, amiért kedvese megharagudott rá.

A fiatal lány ki is jött hozzá, felment mellé a hajóra. Ekkor már szép számú nézősereg gyűlt össze körülöttük, mindenki fotózott. A férfi ekkor előkapta a gyűrűt, majd ahogy az ilyenkor lenni szokott, megkérte szerelme kezét.

A Shanghaiist szerint nem csak ő, hanem a közönség is nagyon meglepődött, amikor a lány eldobta a gyűrűt és visszament a kórház épületébe.

Nem sokkal ezután a férfi is elhagyta a gyászos helyszínt. Állítólag nagyon össze volt törve, amit nem is csodálunk.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.