Száz nőt győzött le a szexi Alexandra

lányok
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 26. 09:30
A huszonnyolc éves Váli Alexandra élete első megmérettetésének a kontinens egyik legszínvonalasabb versenyét, a budapesti Fitparade Fitmodel Worldöt választotta. Először indult és rögtön száz gyönyörű lányt győzött le.
Huszti Zoltán

– A középiskolában sporttagozatos osztályba jártam, Szolnokon. Atletizáltam, aerobikoztam. Ezekhez a kötelező dolgokhoz nem volt sok kedvem, de edzőterembe jártam – mesélte a Borsnak Alexandra.

– Ja­nuár­ban költöztem Pestre, és Besze Edinánál komolyabban elkezdtem edzeni. Ő mondta, hogy van esélyem, induljak ezen a versenyen. Nagyon erős volt a mezőny, a kategóriámban száz lány között álltam a színpadon. Ahogy hátulról visszafelé sorolták a helyezéseket, sok minden járt a fejemben. Hol az, hogy nyerek, hol pedig, hogy nem. Amikor az első helyezett volt már csak hátra, bíztam benne, hogy az én nevemet mondják ki. Alig hittem el. Utána minden kategória első helyezettje közül kihirdették az abszolút győztest, és az is én lettem. Ez óriá­si siker. A bajnokok bajnoka lesz a következő Fitparade ar­ca. Mivel a verseny nagyon későn ért vé­get, már minden bezárt, úgyhogy csupán egy óriási hamburgerrel, sült krumplival és zéró kólával ünnepeltünk, amire a pá­rom hívott meg, aki talán még ná­lam is boldogabb volt. Jutalmul a tél közepén elvisz Thai­földre nyaralni – mondta mosolyogva Alexandra.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.