Star Wars maszkban gyilkolt az iskolában a kardos támadó

mészárlás
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 22. 17:34
A sokkoló incidens egy svéd iskolában történt, a támadót a rendőrök meglőtték. A maszkos négy gyereket és egy felnőttet megsebesített.
Bors/Kisalföld

Karddal vagy késsel hajtott végre támadást egy maszkos merénylő egy délnyugat-svédországi iskolában csütörtökön, egy tanár a helyszínen meghalt, két diák és az elkövető súlyosan megsérült - közölte a helyi rendőrség.

A svéd rendőrség szóvivője szerint a merénylő egy huszonéves férfi, aki több fegyvert is tartott magánál a támadás során, köztük "legalább egy késszerű tárgyat". A rendőrség két lövést adott le a férfira, az egyik eltalálta őt. A merénylő kiléte és tettének indítéka egyelőre nem ismert.

Egy tanár a helyszínen életét vesztette, és két - 11 és 15 éves - diák súlyos szúrt sebeket kapott. Az elkövető állapota is súlyos, őt a svéd televízió déli tudósítása szerint a többi sebesülttel együtt a helyi kórházba szállították. A két diákot megoperálták.

Az eset a Göteborgtól 80 kilométerre északra fekvő, 50 ezer lelkes Trollhattan város Kronan nevű kilencosztályos iskolájának kávézójában történt.

Az iskola, ahová mintegy 400 diák jár, régóta "problémásnak" számít, és gyakran volt már vita tárgya a diákok biztonsága - mondta egy ellenzéki politikus a svéd sajtónak a helyszínen.

A sajtó értesülései szerint az iskola tanári kara kedden tartott értekezletet, amelyen a tanárok aggodalmukat fejezték ki a kávézó miatt, amely mindenki számára nyitott. A diákoknak át kell kelniük a kávézón, hogy elérhessék az iskola saját menzáját, illetve az épület más részeit - írta a Dagens Nyheter című svéd lap.

Stefan Löfven svéd miniszterelnök megszakította teendőit, és haladéktalanul a helyszínre utazott.

A Daily Mail szemtanúkra hivatkozva azt írja, a támadó egy Star Wars maszkot viselt, és egy nagy fekete kard volt nála. Áldozataira a kávézóban és az osztálytermekben csapott le, a gyerekek futva menekültek az épületből. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.