Segítenek Michael Jackson magyar pártfogoltján

Michael Jackson
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 10. 05:20
Egy orvos ajánlotta fel a segítségét Michael Jackson egykori pártfogoltjának, Farkas Bélának.
BLN

Sokan együttérzéssel, mások lesajnálással fogadták Farkas Béla és családja szorult helyzetét. A Miskén élő magyar srác életét 1994-ben Michael Jackson mentette meg sürgős májátültetésének harmincmillió forintos költségének kifizetésével. A Bors számolt be róla, hogy napok múlva kitehetik őket az albérletből, ha nem szednek össze háromszázezer forintot. Van, aki segítene Bélának.

– Egy orvos keresett meg, és segítséget ajánlott, lehet, hogy abból lesz valami. Azt mondta, kampányt indít, közösségi gyűjtéssel összejöhet a pénz – mondja Béla.

Ehhez azonban idő kell, október 15. pedig már nagyon közel van.

– Terveztük, hogy beszélünk a főbérlővel, hogy engedjen csúsztatni az időn. Szeretnénk, ha helyrejönnének a dolgaink – bizakodik Béla, aki húsz hónapos kislányát neveli nejével, aki újra babát vár.

Béla a mai napig őrzi Liza plüssmackót, amit annak idején Jackótól kapott ajándékba.

– Most a nevelőszüleimnél van, el kell hoznom tőlük. Szeretném majd a kislányomnak adni, de amíg nem oldódik meg a helyzetünk, nem megyek érte – mondja. A popsztár nemcsak a brüsszeli műtétet, de a későbbi kezeléseket is állta alapítványán keresztül, ötvenmillió forintnak megfelelő összeget fizetett.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.