Aktuális

Orbán kézfogója az év egyik legkínosabb pillanata

Bors

Létrehozva: 2015.10.24.

Az év legcikisebb pillanatait összegyűjtő amerikai lista elejére került Orbán Viktor. Az összeállításban rajta kívül alig van politikus. Orbán egyébként vétlen az esetben.

Nem csak a magyar miniszterelnök számára volt felejthetetlen év eleji brüsszeli útja. Orbán Viktor az Európai Bizottság elnökével találkozott, az esemény mondhatni túl barátságosra sikerült. Jean-Claude Juncker a kamerák előtt nyújtott kezet a magyar kormányfőnek, de miközben bal kezével meglapogatta Orbán karját, egyszerűen nem engedte el a kezét, hanem szinte kihúzta a teremből a magyar miniszterelnököt. 

Orbán láthatóan nagyon zavarban volt, nyakkendőjét kezdte igazgatni, miközben kínosan mosolygott.
A jelenet most az év legcikisebb pillanatai közé került az amerikai Buzzfeed listáján. A huszonhetes összesítésben Orbán az előkelő negyedik helyet kapta. A lista érdekessége, hogy Junckerrel ők az egyetlenek, akik politikusként kerültek fel rá. 

Olyanok szerepelnek rajta még, mint Ariana Grande énekesnő, aki az egyik rappert hozta kínos helyzetbe, amikor egyedül őt hagyta ki a pacsiszórásból. Vagy a színésztehetség Joseph Gordon-Lewitt, akinek a brit komikus Stephen Merchant nem fogadta a kézfogását élő adásban. De az egyik hétköznapokból ellesett jelenetben egy férfi a Hogyan csajozzunk a metrón? című könyvet olvassa, miköz­ben a metrón ül, és egy nő van mellette.

A kissé érthetetlen Juncker-jelenetről elemzők úgy vélték, azért húzta ki Orbánt a képből, hogy ne tudjon nyilatkozni. A magyar miniszterelnök eddig mindig megemlegette, ha Jun­ckerrel kellett találkoznia.
Májusban a rigai csúcson a köszöntéskor, a kézfogás után egy kisebb pofont kevert le Orbán Viktornak, poénból.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1715000417
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193255_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Trump és Orbán zárhatja le az orosz-ukrán háborút a The New York Times szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188940_auto_resized.png
metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192490_auto_resized.jpg
vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1715000417
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715000417
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715000417
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/A5odPdu69oE7JPZND6aWCL_j4FjaCSFmXW9JcAWEyis/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkNjk5NmZiZWEzNzRmNzdiY2ZhNDI0MmE0Y2U4YWNh.jpg
Csattanás

Tragédia Zircnél: 18 éves sofőr tért át a motoros sávjába

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya