Az egész országot megdöbbentette a hír: egy két és fél éves, anyátlan-apátlan kisfiút találtak egy miskolci játszótéren. Az eset múlt hét szerdán történt, és a kis Gerzsonka édesanyja most vállalta először arccal és névvel, hogy elmondja, mi is történt szerinte.
– Összevesztünk a párommal, aki ittas volt. El kellett jönnöm, mert kirakott. A gyerekek ott maradtak. Féltek, de nem tudtam visszamenni hozzájuk, és nem is tudtam volna hova vinni őket – mesélte a TV2-n a Tények hétfő esti adásában Váradi Renáta. A 34 éves nőnek hat gyereke van, de csak kettőt nevel ő. Az említett időpontban Gerzsonka mellett egy másik kislánya volt az élettársánál.
– Valószínű, hogy a párom is elvihette őket a játszótérre. Hogy miért hagyta magára Gerit, nem tudom, talán rajtam akart bosszút állni – folytatta az anya, aki eleinte nem is akarta elhinni, mikor mondták neki: elveszett a fia. – Megállítottak az utcán ismerősök és kérdezték: Nem a te fiad tűnt el? Azt feleltem, hogy az én fiam, hogy tűnhetett el, ha a volt páromnál van... Azt mondták, hogy de úgy nézett ki, mint a te fiad! Nem akartam elhinni, azt hittem, csak valaki hasonlít Gerzsonkára.
Renáta később azt is hitetlenkedve fogadta, mikor egy rendőr hívta: – Én nem hittem el, hogy ő valóban rendőr. Ezután kinyomtam a telefont.
Gerzsonka megtalálása után kórházba került, Renáta titokban meglátogatta: – Bementem a gyerekhez a kórházba, de az orvosok és ápolók nem sejtették, hogy én ki vagyok. Nem akartam sokáig maradni. Jó érzés volt látni a gyereket. Kicsit játszottam vele – mesélt erről a nő, aki szerint Gerzson sírt, mikor látta, hogy eljön.
A kisfiúról egyébként már az első hírek is úgy szóltak, hogy nem szólal meg. Renáta most azt is elárulta: két és fél éves gyereke csak tagolva tud beszélni, „nem úgy, ahogy korához képest egy átlagos gyerek.” A rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt nyomoz, Gerzsonka nevelőszülőkhöz került.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.