Nem kaptak idézést a gyilkos szamarak

Muki
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 14. 10:30
Egyedülálló eset a gyilkos szamarak története, amelyben helyszíni tárgyalást tartanak. Mint kiderült, Muki és Szamóca bevonása nélkül rekonstruálják a véres drámát.
M. S.

Nyolc tanú, három szakértő és egy járóképes segédmotor-kerékpár – íme, a jövő hétfői helyszíni bizonyítás „kellékei”.

Dr. Tóth András, a Szombathelyi Törvényszék szóvivője a Borssal közölte: a magyarszecsődi „szamaras ügy” tárgyalására a Körmendi Rendőrkapitányság biztosítja a motort. Arra ugyanakkor a bíróság nem tért ki, hogy élő állatokat miért nem vonnak be a bizonyításba. Mindazonáltal a törvényszék pontról pontra rekonstruálni kívánja a 2013. május 13-ai halálos támadás körülményeit, amelyben a 65 éves Horváth Sándor életét veszítette.

A vád szerint a tanyájukról kiszabadult, felbőszült állatok öt­ven méteren keresztül vonszolták, közben taposták, harapták áldozatukat, akinek halálát többszörös csonttörés és heveny idegrázkódtatás okozta.
Schneider Kinga, a gyilkos szamarakat befogadó Noé állatotthon szóvivője lapunknak megerősítette: Muki és Szamóca nem kapott „idézést”.

– A bíróság engem is tanúként hallgatott meg az ügyben, arról kellett beszámolnom, hogy miképp látjuk manapság az állatok viselkedését. Nos, a szamarak semmi agresszivitást nem mutatnak, Muki, a csődör bátrabb, Szamóca jóval visszahúzódóbb. Mivel ideiglenesen veszélyes állattá nyilvánították a szamarakat, ezért elzártan élnek, a közönség nem látogathatja, és egyelőre ménesben sem helyezhetjük el őket – közölte Schneider Kinga.

Az ügyészség szerint a két szamár azért juthatott ki a kapun, mert azt a gazdájuk nem zárta be megfelelően. Az állattartót halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolják. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.