Aktuális

Ferenc pápa mégsem jön hazánkba

Bors

2015. október 2. péntek 05:30

Elvághatta egy időre magát a magyar politikai és egyházi vezetés a római katolikus egyház feje előtt, ezért elmarad Ferenc pápa magyarországi látogatása.

Áder János köztársasági elnök még 2013-as vatikáni látogatásakor személyesen hívta meg a pápát, és akkor a 2016-os évet ajánlotta. Sokáig úgy tűnt, ez lesz az ideális időpont, hiszen Veres András szombathelyi püspök még tavaly is bizakodva nyilatkozott arról, hogy Ferenc pápa 2016-ban misét celebrálhat Szombathelyen.

Csakhogy idén nyáron a magyar kormány szögesdróttal és kerítéssel tartotta távol a migránsokat a déli határon. A pápa azonban kiállt a menekültek befogadása mellett, egyszer még háborúnak és gyilkosságnak is nevezte a migránsok visszatartását.

Később a magyar kerítésre utalva kijelentette, hogy előbb-utóbb minden fal leomlik. Arra szólította fel az európai plébániákat, hogy fogadjanak be egy-egy menekült családot.

A magyar katolikus egyház azonban ennek nem tett eleget, illetve nem vett részt a migránsok ellátásában, segítésében. Ráadásul Kiss-Rigó László szegedi püspök úgy nyilatkozott: Ferenc pápának fogalma sincs a magyar helyzetről, pedig nem beván­dorlás, hanem invázió zajlik.

Ezek után nem csoda, hogy Ferenc pápa hivatalos 2016-os programjában Magyarország nem szerepel, ellenben ott van Lengyelország, Örményország és Málta is. Megkérdeztük a Köztársasági Elnöki Hivatalt és a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát is a fejleményekről, de hetek óta nem kaptunk választ. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15141753_auto_resized.jpg
origo.hu

Meghalt a legendás, Oscar-díjas színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8828_resized.jpg?avcount=1664037308
origo.hu

A magyarok elleni vereség után ezek a nők vígasztalják a német focistákat - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15139922_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

10 húsos-káposztás egytálétel hétvégére, ami azonnal eltelít

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15141537_auto_resized.jpg
vg.hu

Szétszedik a német kapitányt a magyar válogatott győzelme után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15141059_auto_resized.jpg
life.hu

Csősz Bogi elárulta: ilyen az élete a válása után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15142902_auto_resized.jpg
vg.hu

Betör a hideghullám Európába, és alaposan próbára teszi a spórolási kedvünket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8827_resized.jpg?avcount=1664037308
vg.hu

Betör a hideghullám Európába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8801_resized.jpg?avcount=1664037308
origo.hu

Vállt vállnak vetve küzdenek hazai nagyvállalataink és ügyfeleik a fenntarthatóságért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8808_resized.jpg?avcount=1664037308
origo.hu

Ilyen ínycsiklandó fogást készített Bernáth József

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15139961_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendkívüli közleményt adtak ki, hétfőn megbénul a forgalom Budapesten

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/09/hpI_k-_YNgzLRcJfdItRFHUN3cN-bH6i20u9WT4-ZoY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhZGRhZGFhMmVkYzQ2MGJiYTNkODI0NzJkNzgxYWE4.jpg
Árnyékkormány

Gyurcsány árnyékminisztere szerint túl sokat keresnek a magyarok

https://cdn.borsonline.hu/2022/09/3mHPs_hN1sWwr8m6l9Sd7E7KPkzl0PRWs-uSJ0c51Ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5ODdhMDUwMDJhNTRhNDk5NDY2NjVkMjYxNDZmNzVl.jpg
Emberrablás

Minden szülő rémálma: Elraboltak egy 3 éves kislányt a játszótérről