Elveszett a Tiltott Városban, hihetetlen dolgot tett

analfabéta
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 28. 15:00
A 73 éves Jü a pekingi Tiltott Városban maradt magára, úgyhogy megpróbált gyalog hazajutni. Egy gond volt: 1500 kilométerre lakik onnan.
Bors

Csak a kínai Forrest Gumpként emlegetik azt a 73 éves kínai férfit, aki éppen Pekingben turistáskodott, amikor valahogy lemaradt a csoportjától. Úgy döntött, a Tiltott Városból gyalog vág neki a hazaútnak, ami csak azért tűnik furának, mert 1500 kilométerre lakik.

Jü hat napot gyalogolt, és meglehetősen nomád módszerekkel tájékozódott, ugyanis csak a nap állása alapján lőtte be, merre kell mennie. Amikor elfáradt, az út szélén aludt, a nála levő kis pénzből pedig vett magának enni, ha éhes volt.

A feltűnően zavart férfire a rendőrök találtak rá, akkor tartott 100 kilométernél.

A Shanghaiist szerint az állhatott a nem mindennapi vállalkozás hátterében, hogy Jü sem olvasni, sem írni nem tud igazán, így elég elveszettnek érezhette magát egy 22 milliós lakosú városban.

Mobiltelefonja természetesen nem volt, sőt, iratokat sem találtak nála. Családja nagyon izgult érte, még szerencse, hogy megtalálták, mert - tekintve, hogy 6 nap alatt 100 kilométerig jutott - sok esélye nem volt teljesíteni az 1500 kilométeres távot. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.