Egyetért? Megmentik a vérengző ebet

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 13. 10:30
A Bors információja szerint nem altatják el azt a staffordshire terriert, amely múlt pénteken, Újpest és Újpalota határán, az utcán egy idős nőre és annak segítőjére támadt. Az oltás és chip nélküli véreb mindkét embert súlyosan megsebesítette.
Balajti Péter

A kutya gazdája ellen eljárást indult, akár börtönbe is kerülhet, a vérengző állatot pedig a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság Állategészségügyi Szolgálatának karanténjába zárták tizennégy napos megfigyelésre.

– Az eddigi viselkedéstanulmányok szerint rehabilitálhatónak tűnik, s ha ez így marad, akkor az elzárás tizennegyedik napját követően az Újpesti Állatmentő Liga az ország egyik legjobb szakemberéhez szállítja a kilencéves állatot.

Trungel László már eddig is számtalan kutyával tett csodát. Első lépésként a falkából kizárás módszerével kialakítja az embertől való függőséget, majd emberközeliségre neveli az ebet. A fo­lyamat végén eldől, elhagyhatja-e a staffordshire terrier a Mosoly Állatvédő Egyesület és Rehabilitációs Központot vagy végérvényesen ott marad – közölte lapunkkal Pataki Gábor, az Újpesti Állatmentő Liga el­nöke. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.