Családja szerint belefojtották a tóba Tibort

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 19. 09:00
Egy helyi férfi holttestét találták meg a pátkai horgásztóban. Az elhunyt családja szerint kizárt, hogy baleset érte Tibort.
G. J.

L. Tibornak egy csütörtöki napon veszett nyoma. Amikor nem ért haza, este a családja keresni kezdte.

– Napokig nem találtuk, a horgásztónál is jártunk, de a tulajdonosa nem engedett be minket. Végül a rendőrség segítségét kértük, hogy beléphessünk a területre – mondta a Borsnak a férfi testvére, L. Csaba.

Tibor holtteste arccal lefelé feküdt a mocsárban. Külsérelmi nyomok nem voltak rajta. A rendőrség szóvivője a Borsnak megerősítette: közigazgatási eljárás keretében vizsgálják a halálesetet. Tibor családja azonban felháborodott ezen. Biztosak benne, hogy gyilkosság történt.

– Tibornak a faluban sok ellensége volt. Elismerem, hogy volt néhány botlása, de akkor sem ezt érdemelte! – tette hozzá a bátyja.

Az orvos szakértő nem talált külsérelmi nyomokat, de Csabáék úgy vélik: valaki vízbe fojtotta.

– Az is gyanús, hogy a tavon naponta járőröznek, és mégsem tűnt fel senkinek a teste az iszapban. Minket pe­dig napokon át nem engedte oda. Nem nyugszunk, amíg ki nem derül az igazság! – fogadta meg Csaba. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.