44 milliós pert bukott Juszt László

pereskedés
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 11. 12:30
Az ATV korábbi külsős műsorvezetője azért perelte be egykori kenyéradóját, mert a televízió vezetése megszüntette Magánbeszélgetések című műsorát.
Bors

Juszt László perrel akarta eltüntetni Kálmán Olgát a képernyőről – írja a 24.hu Rózsa István, az ATV elnökének Facebook posztjára hivatkozva.

Rózsa szerint a műsorvezető 44 millió forintot próbált meg legombolni az ATV-ről, mondván ő találta ki az Egyenes Beszédet és az Újságíróklubot. A bíróság Juszt minden követelését alaptalannak minősítette és jogerősen elutasította. Rózsa azt írja, Juszt azért perelte be az ATV-t, mert a televízió vezetése megszüntette – az AGB mérései alapján is dokumentálhatóan alacsony nézettségű – Magánbeszélgetések című műsorát.

Pert vesztett az ATV-vel szemben Juszt LászlóAz ATV korábbi külsős műsorvezetője azért harapott bele a kézbe, amely...

Posted by Rózsa István on Friday, October 9, 2015


Mivel a csatorna korábbi műsorvezetője nem fellebbezett az ítélet ellen – vagyis hallgatólagosan tudomásul vette –, a bíróság döntése jogerőre emelkedett.

Pert vesztettem. Meg kell írnom, mert azt is megírtam, amikor nyertem. Az ATV-t pereltem, hiába.A tények: 2001 október...

Posted by László Juszt on Tuesday, October 6, 2015
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.