Tini tanítványával szexelt a református gimnázium tanára?

gimnázium
PUBLIKÁLÁS: 2015. szeptember 19. 05:10
Lezárult a nyomozás annak a 45 éves tanárnak az ügyében, aki a gyanú szerint intim viszonyba került 15 esztendős tanítványával egy vidéki református gimnáziumban. A férfi szerint mindez baromság.
G. J.

Meghökkentő történet látott napvilágot 2014 augusztusában. Egy vidéki református gimnázium testneveléstanára intim viszonyba került 15 éves tanítványával. A rendőrség szerint a titkos szerelmi viszony 2013 ősze óta tartott. A férfi a lány erős érzelmi kötődését kihasználva rávette a tinit, hogy a közös szexuális együttléteket tagadja le, ne árulja el a szülei­nek. 

A 45 éves férfit sokan ismerik a kisvárosban. A helyiek szerint sok szülő elégedetlen volt a munkájával.

– Nagyon agresszíven viselkedett a gyerekekkel. Többször előfordult, hogy testi fe­nyítéssel akarta nevelni őket. Az egyik fiút például úgy megrángatta az óráján, hogy felszakadt a füle – állítja az egyik anyuka.

A szülők kritikája ellenére a férfi dolgait igyekeztek elsimítani. Ahogy a tanítványával fenntartott titkos szerelmi viszonyt is. A rendőrség közleménye szerint az is a tanár számlájára írható, hogy két éve egy 14 éves lányt a testnevelés órákon többször sértegetett a testalkata miatt. Azzal is megfenyegette, hogy ha nem fogy le, év végén megbuktatja.

A férfi azóta már nem tanít a gimnáziumban. Mással kezdett foglalkozni, de továbbra is a vá­rosban dolgozik. A helyiek szerint sikeres az új területén. A Bors felkereste, hogy beszéljen a gyanúsításról, de csupán annyit mondott erre: baromság. Szerettük volna megkérdezni az iskola vezetését, hogy tudtak-e arról, mi folyik az intézményben, az igazgató azonban finoman elutasította kérdéseinket azzal: egyáltalán nem akar nyilatkozni az üggyel kapcsolatban.

A rendőrség a nyomozást a napokban befejezte, az iratokat vádemelési javaslattal továbbküldte.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.