Szigetszentmiklósi perverzió: még nem bukott el a szexvád

szülők
PUBLIKÁLÁS: 2015. szeptember 21. 10:00
Több mint egy évvel az elsőfokú felmentő ítélet után, jövő márciusban állnak újra bíróság elé a gyermekeik megrontásával vádolt szigetszentmiklósi szülők – tudta meg a Bors.
M. S.

A Fővárosi Ítélőtábla sajtóosztálya lapunknak megerősítette: már megkapták az aktákat a Fővárosi Fellebviteli Főügyészségtől, és kiírták a jövő márciusi tárgyalási napokat.

Emlékezetes: idén februárban a Budapest Környéki Törvényszék a szexuális vádak alól felmentette K. Rudolfot és feleségét. A bírónő élesen kritizálta a rendőrség és az ügyészség munkáját. Erre rendkívüli sajtótájékoztatón reagált Szabó Ferenc Pest megyei főügyész, aki kitartott amellett, hogy a szigetszentmiklósi szülők szexuálisan is bántalmazták a gyerekeiket, s nem „csak” súlyosan elhanyagolták őket.

Szabó szerint ezt egyrészt az bizonyítja, hogy a szülők elbuktak a poligráfos vizsgálaton, tehát a vizsgálat hazugságot észlelt, amikor tagadták az erőszakot, másrészt pedig a orvosszakértői vizsgálat szerint is minden kétséget kizáróan történt szexuális erőszak. Az ügyészség fellebbezett.

Dr. Gyugyi Csillától, a Pest Megyei Főügyészség szóvivőjétől megtudtuk: fellebbezésükben azt kérték, hogy az ítélőtábla – eljárási szabálytalanságok miatt – új eljárásra kötelezze a bíróságot és helyezze hatályon kívül az elsőfokú ítéletet.

A Bors információi szerint egyébként a szülők – akik sokáig meg nem nevezett helyen bujkáltak – visszatértek lakóhelyükre. K. Rudolf testvére a Borsnak elmondta: messziről látta a kertben ténykedni fivérét, de nem kívánja felvenni vele a kapcsolatot. A három gyermeket 2013-ban elhelyezték a családtól.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.