Titokzatos, legalábbis az orvosok számára is érthetetlen betegségben szenved a Csungking városában élő Jüan Taj-ping.
– Huszonegy éves koromban kezdődtek a tünetek, változott a testem. Megduzzadtak a végtagjaim és megjelentek a ráncok az arcomon, majd évről-évre egyre csak rosszabb lett. Egyre fáradékonyabb vagyok, pont, mint az öregek, csakhogy én harminc esztendős vagyok, nem pedig nyolcvan, mint amennyinek kinézek – panaszkodott a kínai férfi, aki először arra fogta a dolgot, hogy túl sokat stresszel, de be kellett látnia, hogy sokkal többről van szó. Már több orvosokat is felkeresett, de nem sok jóval kecsegtették.
Annyit sikerült már megállapítaniuk a szakértőknek, hogy Jüan az úgynevezett akromegáliában (a végtagok rendellenes megnagyobbodása) szenved, de ezzel nincs beljebb, mert bajára nincs gyógymód.
Ami még érdekesebbé teszi az esetet az az, hogy másokon is jelentkeztek a tünetek. Többek között Taj-ping öccsén és két másik helyi lakoson (nem rokonok), illetve egy közeli faluban élő férfin is. A környezeti hatást kizárták, úgyhogy nem tudni, mi a gond.
Jüan megszenvedi a mindennapokat, hiszen közel sem hasonlít a személyi igazolványán levő képre.
– Ha idegen környezetben vagyunk, folyton megbámulnak bennünket az emberek és nem átallanak megszólítani, miért vagyok ezzel az öreg férfival – panaszkodik Taj-ping neje, aki ennek ellenére imádja férjét és esze ágában sincs otthagyni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.