Nem kell felelnie 60 kilós ebe tetteiért a fiatal gazdájának. Így döntött a rendőrség. A red nose fajtájú pitbull, ahogy arról a Bors beszámolt, év elején többször támadt az újpalotai lakótelepen. Először Steflik Tibor és párja kétéves bolognese-yorki keverék kutyájára, amibe a kis Flipi belehalt. Azután Tibor ujjába harapott bele, a 41 éves férfi sérült ujját le kellett vágni. Testében vérmérgezés lépett fel. Az autószerelő Tibor emiatt a munkáját is elvesztette.
– Gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés volt a gyanú, ám a nyomozást végül a tettes megnevezése nélkül lezárták. Pedig az ehhez hasonló testi sértésekért három év börtön is adható.
– A kutya a mai napig nincs elzárva. Ugyanolyan szabadon sétáltatják. Ez egy teljesen irracionális döntés, az emberek felháborodtak, de félnek. A lakossági fórumokon állandó téma az ügy, és szóba került, hogy egyenként tegyen mindenki feljelentést, de látják, semmit sem tesz a hatóság – mondja elkeseredetten Tibor. A mára fél oldalára lebénult férfival az önkormányzat méltányos volt, egy évre vállalták tb-támogatását.
Úgy tudjuk, Tibor után az eb egy középkorú nőt is megtámadott: a fején harapta meg. Emiatt nem tudott érdemi tanúvallomást tenni, nem emlékezett jól a történtekre. Úgy tudjuk, a rendőrség is azzal indokolta az ügy lezárását, hogy legalább egy újabb támadásnak kellene történnie ahhoz, hogy érdemben lépni tudjanak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.