Különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére, mulasztással elkövetett emberölés bűntette: ez az, amit a Szolnoki Törvényszék megállapított, és aminek értelmében a három vádlottnak 15, 12 illetve 5 évet kell rács mögött eltöltenie. Az ítélet kedden emelkedett jogerőre.
A három szolnoki testvér kegyetlen tette akár egy horrorfilmbe is beillene: nagymamájuk halála után ugyanis ők gondozták cselekvőképtelen, pszichiátriai betegséggel küzdő anyjukat. Nyugdíját is ők vették fel. 2007-től kezdve ez - valamint a családi pótlék - lett a fő bevételi forrásuk. A lakásban szépen lassan kikapcsolták az áramot, majd pedig a vezetékes gázt is, az anya fizikai állapota pedig egyre csak romlott. Egy idő után már felkelni sem tudott.
Az orvosszakértőknek sikerült megállapítaniuk, hogy a három testvér - egy fiú és két fiatalabb lány - gyakorlatilag halálra éheztette az asszonyt, azonban hogy pontosan mikor is hunyt el, azt nem tudni. A holttestet megmosdatták, és úgy tervezték, hogy elássák a ház kertjében - ezt az ötletet azonban elvetették. Május 4-én értesítették végül a hatóságokat - azonban az, hogy az asszony ekkor mennyi ideje volt halott, rejtély - írja a szoljon.hu.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.