Halott tini kedvese ujjára húzta az eljegyzési gyűrűt

eljegyzés
PUBLIKÁLÁS: 2015. szeptember 27. 05:10
Teljesen váratlanul esett össze és halt meg egy 18 éves lány. Barátja már tervezte az eljegyzését, és akkor is menyasszonyának tekinti egyetemista szerelmét, ha a gyűrűt már csak a halála után húzhatta az ujjára.
Bors

Páratlan emberségről és emberfeletti szeretetről tett tanúbizonyságot egy brit fiú, aki fiatal kora ellenére máris kénytelen volt átélni, milyen is az, amikor elveszti valaki a szerelmét. Abigail Hall és Josh Thompson évek óta járt együtt, ám az eljegyzés eddig elmaradt. Persze, hiszen nagyon fiatalok voltak még, a gyönyörű Abigail mindössze 18 éves volt, a fiú sem sokkal idősebb. A sors azonban nem adott több időt a szerelmeseknek: Abigailt teljesen váratlanul elragadta a halál.

A két egyetemista egy hetet töltött Korfun még a nyáron, a vakáció után pedig Abigail megkezdte tanulmányait orvosbiológusi szakon. Beköltözött kollégiumi szobájába, élte az egyetemisták gondtalan életét. Ám egy héttel az évnyitó után hirtelen összeesett és meghalt.

Josh pedig még a halála napján eljegyezte, úgy, ahogy azt illik. A gyűrűt már korábban megvette, csak az alkalmas időpontra várt, hogy odaadhassa a lánynak, és feltehesse a nagy kérdést. Mivel Abigail már nem válaszolhatott, Josh a lány szüleitől kérte meg a lány kezét, majd élettelen ujjára húzta fel a gyűrűt.

Josh az eljegyzés után ezt írta a Facebook-ra: „Abigail és én eljegyeztük egymást. Ő az életem. Szavakkal nem lehet kifejezni, mennyire szeretem, ő érte volt érdemes felkelnem minden reggel. Az élet soha többet nem lesz olyan, mint a halála előtt.”

A lány egyik barátnője pedig azt nyilatkozta a brit Metrónak, hogy először szóhoz sem tudott jutni a példa nélküli szeretet láttán: – Abigail nagyon szerette volna azt a gyűrűt, és olyan gyönyörűen állt a finom kezén – mondta Nina Andreia.

A rendőrség kizárta az idegenkezűséget Abigail halálával kapcsolatban, s még vizsgálják az okát.

A szerelmesekről itt láthat képeket.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.