Friss: dutyiban marad a quaestoros Tarsoly

Quaestor
PUBLIKÁLÁS: 2015. szeptember 29. 11:45
Mégsem szabadulhat ki az előzetesből Tarsoly Csaba a Quaestor-vezére. Első fokon megszüntették a kényszerintézkedést, de az ügyészség fellebezése után másodfokon ismét az előzetes letartóztatás mellett döntött a bíróság.
H. Á.

Előzetes letartóztatásban marad Tarsoly Csaba Quaestor-vezér és társai – tudta meg a Magyar Nemzet.

A lap értesülései szerint a Fővárosi Törvényszék jogerős döntésével megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét, amely házi őrizetre enyhítette volna a brókercég gyanúsítottjaival szembeni kényszerintézkedést.

A Budai Központi Kerületi Bíróság döntése ellen a Fővárosi Főügyészség fellebbezett, a törvényszék pedig az ügyészekkel értett egyet. A jogerős döntés értelmében Tarsolyék továbbra is letartóztatásban maradnak.

Ismert, a Quaestor-ügy három gyanúsítottjának előzetes letartóztatását március 29-én rendelte el a bíróság. Ezt megelőzően a jegybank március 10-én részlegesen felfüggesztette a Quaestor Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét, és felügyeleti biztost rendelt ki a céghez a társaságnál észlelt szabálytalanságok miatt.

Előző este a Quaestor-csoport kötvénykibocsátó cége, a Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődöt jelentett. A jegybank vizsgálata szerint a kft. 210 milliárd forint vállalati kötvényt bocsátott ki, ebből 150 milliárd forintnyi fiktív kibocsátás lehet. A kötvényeket a csoport értékpapír-kereskedő cége forgalmazta. Az ügyben a nyomozás március 11-én indult el.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.