Elbénázta a gyilkosságot a féltékeny izsófalvi férfi

pisztoly
PUBLIKÁLÁS: 2015. szeptember 07. 13:45
Előzetes letartóztatásban van egy miskolci férfi, aki pisztolyt fogott volt párjára és annak új barátjára. Meg is húzta a ravaszt, de szerencsére senkinek sem esett baja.
MTI

A féltékeny gyanúsított múlt hét kedden megjelent volt barátnőjénél, és pisztolyt fogott rá és új partnerére. Beterelte őket a lakásba, és követelte, hogy számoljanak be a kapcsolatukról. Amikor csőre töltő mozdulatokat tett, a hüvelykivető nyílásból három lőszer kiesett. Az egyik sértett – amikor látta, hogy a férfi a pisztollyal van elfoglalva – a mobilján hívta a 112-t.

Ezt azonban észrevette az ex, és a pisztoly csövét a mellkasának szegezte, s meghúzta a ravaszt, de a fegyver nem sült el. A férfi ismét lőtt volna, de a pisztoly másodszor sem sült el. Ettől még idegesebb lett, és a pisztoly markolatával kétszer megütötte a férfi sértettet, akinek vérezni kezdett a feje. Majd a nő halántékához szorította a fegyvert, amiből ekkor is kiesett egy golyó.

A pár folyamatosan próbálta nyugtatni a férfit, és nagy nehezen elérte, hogy ne fogja rájuk a pisztolyt. Végül a gyanúsított kezet nyújtott, bocsánatot kért, majd távozott.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.